IGEN VAGY NEM

Ne váltsuk a szót, ne köntörfalazzunk — velünk Vagy, igen vagy nem?

Valij színt, félre a csűrés-csavarással — hiszel a nagy tanban, igen vagy nem?

Mondd ki, valld be, tégy hitet, ne alakoskodj, ki a kártyával, le az álarcot — velünk tartasz, vörösökkel, vagy velük, a gaz pirosakkal? Félbarna kell, vagy halványkék — igen vagy nem? Velünk jössz, vagy amazokkal — mi a Keleti pályaudvarra megyünk tüntetni — azok a Filatorigát irányába tartanak: beszélj, most nyilatkoznod kell!

Habozol, keresed a szót, tátogsz, meg vagy ijedve — még mindig nem feleltél? Ohó, gyanús! Mit rejtegetsz? — hiszen te a reakcióhoz szegődtél! Le a semlegesekkel — aki nem tart velünk, ellenünk tart — le a gyalázatossal!

Igen vagy nem? Felelj! Határozott választ: különben végeztünk veled.

.Így sikoltanak feléd s te rémülten, kóválygó fejjel állasz, forog veled a világ.

Barátom, nyugodj meg, ne félj semmitől. És felelj úgy, ahogy mondom neked: felelj határozottan, ahogy kívánják, de nyugodtan felelj — s ezt mondd nekik: nem szólhatok, mert megkérdeznem kell tőletek egyet-mást.

Én nem mondok igent és még kevésbé mondok nemet — mert igen és nem határozatlan habozás volna a határozott és egyedül bizonyos kétkedéshez képest, amit ott érzesz szívedben, ha őszinte vagy magadhoz. Ezt feleled, nyugodtan és csendesen, és nézz a szemükbe: még nem tudom. De mért hiszitek ti, hogy ti már tudjátok?

Így felelj és gondolj Őreá, aki igent és nemet bátsan és határozottan mondott ki, ha helyesen kérdezték — s meg is halt igenért és nemért, ha volt mód választani. Aki hirdette:

a te szavad legyen úgy-úgy — nem-nem, valami ezenfelül esik, a gonosztól vagyon. De lesütötte szemét, s ábrákat rajzolt ujjával a homokba, és nem felelt, mikor a házasságtörő nőről kívánták véleményét: — a farizeusokat pedig képmutatóknak nevezte, mikor császárt és istent közös mértékkel mérték, hogy választana közöttük.

Aki ma igennel és nemmel felel, rosszhiszemű képmutató, vagy elbizakodott képzelgő. Hogy fehér-e Pandora szelencéje, vagy fekete, meg tudom mondani, ha látom — de hogy mi van benne, azt találgatni kötelesség, arról azt állítani, hogy tudom, tudatlanság.

Én tehát nem megyek se nyugatra, se keletre — nem kiáltozok az utcán, és nem ragasztok kokárdát, és nem nyilatkozom, se jobbra, se balra — a hideg üresség közepén állok, nem tudom, hol van jobb és hol van bal. De ha úgy értitek a forradalom szót, hogy jót akartok cselekedni az emberekkel, akkor büszkén vallom: forradalmár vagyok.

Hallom a gúnyos választ — persze, a gyáva entellektüel, ki csak magával törődik, s nem akar részt venni a nagy munkában, hogy felszabadítsuk a társadalmat. Azt szeretné, hogy mindenki őérte éljen — de ő nem akar élni senkiért. Begubódzik egyéni hangulataiba, lenéz minket, de azért elvárja tőlünk, hogy lakályossá tegyük számára a világot. Rosszabb a zsarnoknál — esztétalélek, nem hisz a jövőben, nem akarja a jót.

Hazudtok, képmutatók. Akarom a jót, hiszek a jövőben — részt akarok venni a munkában, s hiszem és tudom, hogy részt veszek benne — de nem közvetlenül fogok hozzá, mint ti, akik az utcán tolongtok és kiáltoztok. Tudom, hogy a szebb jövő nem jön magától, hogy azt akarni kell — de tudom azt Is, hogy végtelenül sok az összetevője ama megfontolásnak, mely eldöntené, hogy mit cselekedjem. Nem áltatom magam azzal, hogy ismerem az utat Gileád felé — de nem hiszem el nektek Se, hogy ismeritek. Ámha igaz, hogy szeretitek az embereket, hogy fáj nektek, ami másnak fáj, hogy gyűlöltök mindent, ami gonoszság és zsarnokság és kényszer — ha megvan bennetek a jónak princípiuma — akkor nem is kívánom tőletek, hogy biztosan tudjátok, hol van üdvösség a kommunizmusban vagy a szociáldemokráciában. Akarjátok a jót külön- külön és cselekedjétek ott, ahol álltok — folytassátok munkátokat, műhelyben és vidéken, mindenki a maga mesterségét. És ne féljetek — ha így cselekesztek, közvetve részt vesztek a társadalom felszabadításában — részt vesztek olyankor, mikor nem Is gondolnátok: jó szóval, amit társatoknak adtok, okos beszéddel, amivel felvilágosítjátok, jó munkával, amivel segítitek élni.

És mondjátok: az én lelkiismeretem tiszta, mert hozzájárultam az átalakuláshoz. Jó ember vagyok, amit tehát teszek, abból csak jó származhatik. Mikor cipőt csinálok, mikor házat építek, mikor gyermeket ringatok, mikor verset írok vagy regényt, mikor szomszédommal beszélgetek, akkor is jó ember vagyok — és cipő és ház és gyerek és vers és regény és okos szó elfogja végezni helyettem, amit száz demagóg meg nem csinál, ki nem számít, el nem határoz.

Fekete, fehér, igen, nem — ezt pedig nem szabad kimondani a nagy társasjátékban.

Pesti Napló, 1919. március 2.