TAGWACHE

(AZ önkéntes téli reggele)

A bal lábam szára egyszerre lecsúszik az ágyról, mire hirtelen felébredek. Infanterist Veres rúgott meg kicsit, álmában tette, nem rossz akaratból. Félálomban megengedem magamnak egy olyatén impresszió leszegezését, miszerint megtörtént már velem, hogy emberi test érintése kellemesebben hatott rám: Freud és Krafft-Ebing szempontjából tehát egészséges vagyok. Ez mélyen elszomorít, mert ma nagy rukkolás van, és én ma­ródit akartam jelenteni. Így persze nehéz lesz. Hány óra le­het? Még egészen sötét van. Úgy három óra lehet. Háromne­gyed három lehet. Még sokára lesz a Tagwache. Addig alszom.

Káplár úr Kaczolay horkol. Káplár úr Kaczolayt majd meg­kérem reggel, hogy lemehessek a mündungsdekliért. Lent maradok nyolcig.

Hjajahaha...  aoáh! Persze, jó volna maródit jelenteni. Ki lesz ma az inspekciós törzsorvos? Valami kis izét kellene je­lenteni... valami kis tüdőfájást. Nekem tényleg fáj a tüdőm. Ha így visszatartom a lélegzetem, akkor itt, igenis itt, ezred­orvos úr, itt a harmadik bordám alatt nekem fáj. Hogy na­gyon fáj-e, ezredorvos úr? Nem nagyon fáj, de olyan furcsán, ezredorvos úr, úgy szörpög. Mintha vér volna benne. Külön­ben most veszem észre, nemcsak itt fáj, hanem itt a vesém tá­jékán... ha nagyon nyomom, akkor fáj.

Hja, édes fiam, hát ne nyomd, akkor majd elmúlik. Tény­leg, ezredorvos úr, de tessék nézni, itt meg egy daganat van a hasamon. Hallja, mióta van ez magának? Nem tudom, ezredorvos úr, tegnap még nem volt, ezredorvos úr, aztán egy­szerre elkezdett fájni a vállam, ezredorvos úr, és vért hánytam, ezredorvos úr, és egyszerre elájultam, ezredorvos úr, és akkor ez úgy megdagadt, ezredorvos úr... nem tudom, mi lehet az... én szeretnék kirukkolni, de nem tudok, ezredorvos úr...

Hallja, miért beszél olyan halkan, majd kinyitom a képit. Engedelmet kérek, ezredorvos úr, fájnak a hangszálaim, nem tudok hangosabban. Majd segítek én a maga baján, hallja. Mu­tassa csak a torkát, önkéntes. Maga nyavalyás, persze hogy nem tud beszélni, ha hangfogót tesz a hangszálaira! Majd adok én magának. Mondja: cis. Persze, most nem tudja mondani, hogy cis. Mindjárt felhúzom én azt a hangszálat. Jaj, ezred­orvos úr, hisz ez a fülem... Hát persze, erre van rácsavarva a D hangszál, ezt így kell felhúzni, hát maga még sohase látott hegedűt?

Kérem, ezredorvos úr, kérem, kedves Krafft-Ebing, nini, csak most veszem észre tanár urat... Hát mondja csak őszin­tén, önkéntes, mi baja van? Most már egészen őszintén be­vallom, ezredorvos tanár úr, a dolog úgy áll, hogy én ma nem tudok kirukkolni. Reggel Veres infanterist megrúgott ál­mában, és ez nekem jólesett, tehát azt hiszem, nekem vala­mi bajom van.

Kérem, törzsorvos úr, der Mann kann heute nicht aus-rucken, er ist psichopatologisch beanlangt. (Az ember ma nem képes kirukkolni, ő egy pszichopatológiai tehetség.)

Őrmester úr, maga is vegye tudomásul: ez az ember ma nem rukkolhat ki, mert rendellenes agybajt konstatáltam a pulzusában. Adjanak be neki ricinust, és fektessék le.

Kérem, kapitány úr, ezt az embert azonnal szabadságolni kell, azonnal, ennek féloldali kleptomániája van. Mindennek ellopja az egyik felét a jobb kezével. Nagyon veszélyes beteg­

ség, és különben is egy daganata van neki, otthon. Na, dob­ja le a ruháit, önkéntes! Itt van a civil ruhája? De maga így nem mehet el, hiszen nincsen semmi sarzsija! Nevezzétek ki, fő­hadnagy úr, mielőtt elmegy, a Hazai Bankhoz. Szervusz, ön­kéntes tábornok!

Auf!

A-u-u-au-au-ufff!

Hallja, önkéntes, magának nem jár kibújni?

Az Újság, 1913. dec. 27.