CSENDESEN, CSAK CSENDESEN

Zürichből táviratozzák: Svájci lapok jelentése szerint Thun-ban minap szakértő bizottság előtt bemutattak egy újfajta géppuskát, amely szenzációként hatott. A találmány túltesz mindenen, amit eddig e téren elértek. A mechanizmust vil­lanymotor hajtja, ami rendkívül sebessé teszi a működést. A legnevezetesebb a találmányon az, hogy a lövések minden detonáció nélkül történnek.

Az emberi fajta boldogságáért harcoló tudomány újabb dia­dalát hirdeti lángbetűkkel egy rövid hír — egyre csökken a megoldásra váró technikai problémák száma, közeledünk a tökéletesség felé. Örömtől dagadó szavakkal bár, mégis boldog vagyok, hogy első vagyok, aki közlöm Önökkel a nagyszerű hírt — felfedezték a hangtalan gépfegyvert! A szakértő bizott­ság összeült, megállapította a felfedezést — a hír meg van erősítve, nyíltan lehet beszélni róla. És szorongó, aggódó szí‑

11 vünkből, melyet — most már nyíltan bevallhatjuk — összeszo­rított a remegő kétség: vajon felfedezik-e a hangtalan gépfegy­vert? most már a megkönnyebbülés boldog kiáltásával sza­kadhat fel: végre!

I:         Végre! Hát nem verekedtünk hiába — hát nem szenved‑
tünk hasztalanul: felfedezték. Most már bevallhatjuk nyíl­tan, na hát erről volt szó! Na ez hiányzott nekünk! Csak nem akartunk szólni, mert az ember mégiscsak restelli az ilyes­mit, nyíltan kérni azoktól, akiknek kötelességük volt belát­ni, hogy az embernek joga van ahhoz a kis hangtalan gép­fegyverhez, ha nem is szól az ember, de magában azért mégis elgondolja, hogy mi lesz már azzal a hangtalan gépfegyver

rel? Még se lehet azt csak úgy eltiltani az embertől, mir nix, dir nix. Most már őszintén megmondhatjuk, ha volt valami kis duzzogás meg türelmetlenség a népek lelkében, hát ez volt az oka, nem rosszkedv meg ilyesmi, mint ahogy egypár lelkiismeretlen hízelgő el akarta hitetni azokkal, akikre tar­tozik. Kérem alássan, tessék elhinni, az a katona is csak em­ber, édes istenem — ő se lopta a füleit. Nevetséges dolog, hogy a huszadik században, a kultúra és technikai vívmányok fel­lendülésének nagyszerű napjaiban ott tartson még a művelt európai katona, hogy a gépfegyver egyszerűen csak beledö­römböljön a fülébe. Bezzeg a vezérigazgatók tapétázott ajtók­kal zárják ki a kellemetlen hangokat. Mondjuk ki nyíltan és egyszerűen, embertelenség volt az, igenis, embertelenség, az a lárma, amit az a gépfegyver csinált. Eltekintve attól, hogy az ember nem tud aludni tőle, az állandó zaj — ezt hozzáér­tő orvosok mondják — nagyon rossz hatással lehet az idegek­re — igenis, mondjuk ki nyíltan, az ember ideges lesz tőle, sőt huzamosabb idő után, mit csűrjük-csavarjuk, még fülzúgást is kaphat. Hát ez ma a kényelem századában, igazán nem kor­szerű jelenség — itt volt az ideje, hogy ezen végre segítsenek.

A hangtalan gépfegyver ilyenformán méltán sorakozik a század többi nagy találmányához, a hangtalan telefonköz­ponthoz, a hangtalan operaénekeshez és a hangtalan ellen­zékhez. Bizonyosak vagyunk benne, hogy e felfedezésnél nem áll meg a fáradhatatlan tudomány, mely az emberi boldogság és kényelem és szépség eszközeit kutatja. El lehetünk készül­ve a hangtalan ágyúra, a fuvola hangú puskára, a klarinét hangú gázbombára és más kedves, művészi meglepetésre. A gépfegyver csúnya, fülsértő lármájának kiküszöbölését csak egy lépés választja el még finomabb, még gyengédebb ötle­tektől — ki tudja, nem-e találja fel a közeljövőben valami lel­

kes tudós a muzsikáló gépfegyvert, mely működés közben régi, kedves keringőket játszik, sőt komolyabb operaáriákat is, a jelenlévő katonák gyönyörködtetésére és művészi érzé­kének fejlesztésére? Micsoda perspektíva!' Ó század!

(Itt 15 sort törölt a cenzúra)

Pesti Napló, 1917. május 1.