LEVÉL A FRONTRA

Kedves barátom,

legutóbbi levelem óta nem igen volt alkalmam írni, felkészülő tevékenységben voltunk, a villamosok visszanyomtak bennünket, és kapuk alatt, mellékutcai fedezékekben vártuk meg az előnyomulás végét. Újból csak azt írhatom, amit múltkor: nektek könnyű odakint. Isten szép, szabad ege alatt, ahol nincsenek sínek, villamoshuzalok, fecskendők, zöld-ségeskofák, bérkocsik és perselyesek, a modern hadviselés mindeme borzalmas pusztító szerkezetei. Legközelebb, azt hiszem, mozgalmas napokról számolhatok be.

Kedves barátom,

mint ahogy előre jeleztem, a nehéz napok ismét elkezdődtek. Ma kora hajnalban hallgatózó őreink távoli berregést figyeltek meg: szakértők már ebből a távolságból megállapították, hogy odaát a harminckettes nehéz-perselyek, az ún. Vöröskereszt-perselyek kezdik belőni magukat, és a támadás minden valószínűség szerint még a délelőtti órákban megindul. Restelkedés nélkül bevallhatom, hogy a hideg végigfutott a hátunkon — a perselyes cserkesz boyokkal néhány nap alatt lezajlott csetepaténk élénken emlékezetünkben volt még.

Készülődni kezdtünk, a muníciót felosztottuk, és elfoglaltuk a fedezékeket a kávéházak különszobáiban, mellékutcákban, kapuk alatt, kanálisokban, álló és lefegyverzett villamosok kerekei alatt, néhányan ama zöld villamosokba rejtőzködtek el, amelyek az út szélén állanak. Az első század egy kétségbeesett kísérletet tett, hogy még a támadás előtt áttörje magát a Józsefváros-fennsíkon, de úgy látszik, heves gránáttűzbe kerültek, és vissza kellett húzódniuk.

Nyolc óra felé a perselyek heves csöngése fokozódott: néhány ellenséges járőr tűnt fel a jól ismert vörös és sárga szoknyákban, mely színekkel a kiöntött vérhez és a dühtől elsárgult arcokhoz alkalmazkodik Jótékonyország ádáz és elkeseredett hadserege.

A helyzet ekkor a következő volt:

·mema+t •.•. •Ms..s .,.p•- _ j r
1e+~F,...s ~4~.r+ «'s^,. _T.. L....

Amint az ábrából világosan látható, az ellenséges csapatok igen nagy előnyben voltak, és átkaroló mozdulattól lehetett tartani. Nem volt más hátra, szilárdan ki kellett tartani állásaink mellett, bármiféle akció az ellenséges perselyek torkába rohanó esztelenség lett volna.

A perselycsörgés pergőcsörgésbe ment át. Félórás tüzérségi előkészítés után a vörös sapkás cserkeszek rohama következett. „A harctéren elesett gyermekágyas apák!" kiáltással beugráltak árkainkba, heves kézitusa fejlődött ki; megállapítást nyert, hogy az ellenség dum-dum perselyekkel és fojtó gázperselyekkel dolgozott ezen a szakaszon.

Miután el voltunk szánva utolsó csepp krajcárunkig kitartani, a verekedés igen heves volt, úgyhogy másfél óra múlva az ellenséges nehéz bakfisok kénytelenek voltak beavatkozni. A gépviccek rettenetes tüzét nem tudtuk állani, és visszavonultunk második védelmi vonalunkra, számos foglyot hagyva hátra és jelentékeny hadiszert.

Most az „Üdülő Alkalmatlanok Segéd-Egyletére Gondviselő" címet viselő ezredek is munkába léptek, nemkülönben a „Harctéren elesett hősök özvegyeinek második házasságából származó leánygyermekeket támogató bizottság" című ezred s végre „A mezők liliomát" felruházó kegyetlen szoknyás kozákok.

A csata kimenetelét nem tudom; éreztem, hogy mindenáron menekülnöm kell, cselhez folyamodtam. Egy elesett bakfis kezéből kiragadtam a perselyt, átrohantam az ellenséges sorokba rettentő csörgetéssel — ott azt hitték, közéjük tartozom. Sikerült átjutni a be nem lőtt területre, ahol meghúztam magam, bevárva a további eseményeket.

Az Újság, 1916. július 5.