ARANYGYAPJÚ

MEDEA Jázon!

JÁzoN (a „Kolchis és Vidéké"-t olvassa, úgy tesz, mintha nem

hallaná)

MEDEA Jázon!

JÁzoN (olvas)

MEDEA Jaázoon!

JÁzoN (kedvtelenül) Wo?

MEDEA Jázon, egy dalt tudok.

JÁZON Ugyan hadd el. Nem szeretem ezeket az új kuplékat.

MEDEA (keserűen) Bezzeg, ha Kreusától hallanád, a Népope‑

rában, majd szeretnéd. De ezt a dalt nem éneklik az or‑

feumban. Ezt a dalt a Hivatalos Közlönyben éneklik.

JÁzoN Ugyan.

MEDEA Igen, és arról van benne szó — no mit gondolsz, miről

van benne szó?

JÁZON (ásít) Nem néznél ki a gyerekekhez?

MEDEA Aranygyapjúról van benne szó.

JÁzoN (leteszi a lapot) Mit beszélsz?

MEDEA Tudtam, hogy erre idefigyelsz. Ez a gyengéd. Ez az

Achilles-sarkad.

JAzoN (idegesen) Légy szíves kérlek... azt hagyjuk, az ilyes‑

mit. Ha Achillesről az a véleményed, hogy tehetségesebb

volt nálam, miért nem mentél hozzá ahhoz... ahhoz a...

ahhoz a reklámhőshöz... ahhoz a negyedistenhez... Ami

pedig az aranygyapjút illeti...

MEDEA A Közlöny aszongya, odaadományozzák egy más úr‑

nak...

JÁZON (felugrik) Mit beszélsz?

MEDEA Mit meredsz rám? Nem vagyok gorgonfej.

JÁzoN (idegesen) Most meg Thészeusszal téveszt össze. Itt volna az ideje fiacskám, hogy egy kicsit átismételd a napi mitológiát. Ha azt hiszed, hogy azt a mellbeteg föld alatti bikát agyonütni nagyobb dolog volna, mint az aranygyapjút elhozni — miért nem szóltál az esküvőnk előtt? Hozzá is mehettél volna. Szép lakásuk van. Sok szobájuk van. Csak kár, hogy csupa szuterén. A szakácsné csupán úgy tudja a levest bevinni az ebédlőbe, ha egy spulni kenyércédulát legombolyít, hogy visszataláljon. Egyszer Thészeusznak sürgős dolga volt az egyik helyiségben, ebéd közben felugrott, és csak három hét múlva találta meg az illető helyiséget. Vissza már könnyebben jött. Voltak nyomok.

MEDEA Jázon, te nem vagy józan. Én aranygyapjúról beszélek. JÁZON Hát kinek mi köze hozzá? Hát kié az az aranygyapjú? MEDEA (kajánul) Nézd meg a Közlönyben.

JÁZON (idegesen) Tudod, hogy nem szeretek olvasni. Az én nevem nincs itt?

MEDEA Nincs.

JÁZON Micsoda? Az én aranygyapjúm? Amit én szereztem? És engem meg se említenek?

MEDEA Úgy látszik, nem kerültél szóba.

JÁzoN (kitörve) Hát kicsodák azok az urak? Hogy jönnek hozzá? Micsoda címen? Ott voltak azok az urak az Argonauták hajóján?

MEDEA Nem emlékszem rá. Pedig jól megnéztem a társaságot, mikor Kolchisban kikötöttek. (dörgölőzve) Téged láttalak meg először.

JÁzoN (idegesen elhárítja) Ugyan hadd el, most nem érek rá. Ez mégis példátlan! Ott voltak ők a Charibdis és Szcilla

között, ahol annyi idő alatt kellett átsiklani, mint ameddig egy villamos á11, ha még huszonöten akarnak felszállni. Poseidon tengeralattjáróival dacoltak-e? Verekedtek-e ők a sárkánnyal, hogy téged megkapjanak — bár inkább veled verekedtem volna, és a sárkányt kaptam volna.

MEDEA Jázon!

JÁZON Jó, jó! Hát aztán — hol hordták azok az urak az én aranygyapjúmat?

MEDEA Udvari ünnepélyeken. Például a koronázáson.

JÁZON Úgy! Hát majd elmegyek... majd eljövök én is egy ilyen ünnepélyre... majd megkérdezem az uraktól, hogy csináltatták a másolatot... És próbáljuk ki, melyik állja a tüzet... Melyik az igazi... Megyek... Hol a páncélingem?

MEDEA (zavartalan) Még nem hozták haza a tisztítóból. Különben is lassan a testtel... Előbb olvasd el az előírást, hogy hogy kell ott megjelenni...

JÁZON (idegesen) Tudod, hogy nem értek németül. Hát hogy kell?

MEDEA Hát először is: díszruha, nadrág, mente, kócsag. Várj, mindjárt. (Varázsvesszejével int, a fenti ruhadarabok megjelennek.)

JÁZON Mi? Hogy ezeket húzzam fel?

MEDEA Bizony. A koronázáson ebben kellett állni, fél héttől délután háromig. Aztán fel a Várba... aztán menet... aztán ebéd, ahol nem szabad enni...

JÁzoN Nem szabad enni? Miért?

MEDEA Mert az szimbolikus ebéd.

JÁZON Szimbolikus ebéd? Én az igazi aranygyapjat hozom, és ők nekem szimbolikus ebédet adnak? (Leül.) Köszönöm szépen. Azok az urak, úgy látszik, igazán méltóbbak az aranygyapjúra — ilyen hőstetteket én nem tudnék végre

hajtani. Charibdis és Szcilla — hagyján! De hogy én kilenc órát álljak egy ellenzéki meg egy kormánypárti képviselő közt, hogy aztán szimbolikus ebédet egyek — köszönöm szépen! Le van mondva róla! Viseljék egészséggel! (Felkapja a lapot, tovább olvas. Maga elé.) Szimbolikus ebéd!... Nem lehet megenni!... Herkulesnek legyen

mondval...

Pesti Napló, 1917. január 21.