SZŐRÖS HEDONIZMUS

...fürdő, strand.

Igen, az égető nap, a kék vizek, távol aranyló, ködbevesző hegy, magányos monostorral tetején... a keretben határozottan van valami hellén bűbáj. Taine, aki elsősorban a lelket származtatja a környezetből, szemben a kitűnő Darwinnal, aki valamivel szerényebben, de éppen azért nagyobb sikerrel, inkább megelégszik vele, hogy ki tudja mutatni, hogy a zsiráfnak azért nőtt olyan hoszszúra a nyaka, mert édes hazájában túl magasra rakták a pálmalevelet, a ragyogó Taine úgy érezné, fényes diadalt aratott savanyú ellenfelén, ha itt feküdhetne mellettem a forró homokban, és együtt hallgatnánk a többi heverő csevegését. Mert íme, a kéz ugyan Ézsaué, de a hang határozottan Jákobé —, nem is Jákobé, Ovidius Naso pogány filozófiája röpköd a levegőben. Hová lett, hová menekült a tömör sugárzás elől egy beteg kor sápkóros romantikája — tóparton merengő szerelem, szűzi borzongás, dadogó jelzők, képek, hasonlatok, költészet ködébe burkolózó szent őrülete az olthatatlan epedésnek? Minek a hasonlat, kép, átvitt értelem annak, aki nevén nevezi a gyermeket, sőt az áldott és boldog kaput is, melyen át megpillantja _q napvilágot! Nem, szerkesztő úr, még csak szelíd humort se várjon immár a krónikástól, melyben tavasz ébredésének édes komikumát idézi —, a fekete bakfis és gimnazista, akik itt heverésznek a közelemben, nem titokban olvasott regények szótárát lopkodja immár — a derék ifjak nem olvasnak titokban se regényeket —, újságot legfeljebb, a kor regényét, amelynek hőse nem holdfényből szűrt káprázat, hanem eleven valóság, itt látható a közelben, életnagyságban. A kislány éppen azt magyarázza a fiúnak, hogy az a karcsú, szőke trikó, látja, ott, a harmadik, aki most errefelé nézett, az a híres V. Z., a primadonna, aki most vált el az urától és hozzámegy ahhoz a bankárhoz — maga naivista, maga ezt nem tudta? azt se, hogy az egy rém gazdag ember? hiszen tele voltak vele a lapok. Jól tette, jegyzi meg a gimnazista, nekem ugyan nem esetem, a bokája kicsit vastag, de az alakja jó, bár most inkább a keskeny váll van divatban.

Az alakja jó... a bokája kicsit vastag... keskeny váll... divat... Hallgass, ostoba naturalista, hát nem veszed észre, hogy a nyílt és bátor szavak a nemes hellén testkultusz nevében születtek meg? Nyílt, bátor, szabad szellem ez — gimnazista, hedonista lélek, a szépség és erő hirdetője —, félre sötétben bujkáló szemérem, rútak és korcsok menedéke: itt nincs szükség terád, mert ez a Szépség és Erő pogány birodalma...

Azazhogy... egy kis bibi van azért a dologban. Mert a Szépség és Erő birodalmát ez a gimnazista nem magától fedezte fel, nem ujjongó ösztöne sugallatára eszmélt rá. Mesterei és tanítói vannak, azoktól szedte: a stílusáról ismerek rá. És ezek a mesterek és tanítók itt vannak körülötte, ők azok, a Strand Szelleme ez, a Város Szelleme, a Világ Szelleme, a Kor Szelleme — jazzbandjával, néger színpadjával, semmijével és semmijével, Európaszerte, világszerte — hedonista szellem, mely lenézi és visszaűzi ködös mélységeibe az ostoba Képzeletet, melyről jól tudja immár, hogy merő képzelődés volt — minek neki Gondolat, melytől (ó, isteni Wilde!) „ráncos lesz a homlok és petyhüdt a bőr", mikor itt a Valóság —, minek neki Álom, mikor itt az ébrenlét —, minek neki lélek —, mikor itt a Test?

Felülök hunyorogva. Látnom kell az Újjászületett Hellász szabad ege alatt Hellász meztelen Atlétáját, a Fehér Alkibiádest s a meztelen, mosolygó Hérát.

Körülnézek, pislogok. Káprázik a szemem? Hová kerültem?

A nap kegyetlen fényében sovány, négerre sült, vézna bokájú, csirkenyakú, borotvált nőstények és potrohos, tetőtőltalpig szőrös hímek nyüzsgése.

A görög meztelenség rajongói, csodálatosképpen, nem képviselik a görög meztelenséget — e szépségimádók általában igen csúnyák —, a Test, aminek kedvéért föláldozták a Lelket, nem érte meg a cserét: — e szőrös hedonizmus rossz üzletet csinált —, vagy tévedek?

Ó, igen! Várj csak, a banda már rázendített a kor indulójára, trombiták harsogják világgá:

„Csak pénzért... csak pénzért... naná, majd ingyér..." Nem ingyen cserélt —, ráfizetett valamit.

Pesti Napló, 1925. augusztus 23.