TIZENKÉTEZERÖTSZÁZ
Én aztán igazán nem értek
pénzügyekhez, nemcsak úgy viccből, enyelgésből, dévajságból mondom,
mint Hegedűs Lóránt, kitűnő barátom. Én bizonyítani tudom, hogy
nem értek hozzá, én bizonyítványt hozok, én hajlandó vagyok levizsgázni és
megbukni —, én száz tanút állítok, akik bizonyíthatják, hogy engem sohase
láttak pénzügyekkel foglalkozni. Az én hozzászólásom a tizenkétezerötszázas pengő
kérdéséhez a hozzá nem értés legtisztább, legszűziesebb,
legártatlanabb himporától harmatos —, én úgy emelem
fel ábrándos, tiszta kék szemem megejtő pillantását Bud
miniszter bácsira, mint a zsenge menyasszony, mikor először intéz hozzá
néhány óvatos, komoly, férfias szót az élet értelméről féltő, aggódó édesanyja. Én vagyok az az
ember, akinek számára a felvilágosító cikkek és nyilatkozatok és magyarázatok szólnak e tárgyban = a miniszteri
értekezleten, ahol döntöttek és megállapodtak a tizenkétezerötszázas
pengőben, rólam volt szó, mikor utasításokat adtak a referenseknek, hogy
a nyilvánosság számára érthetővé kell
tenni, meg kell magyarázni, miért volt a legjobb ez a megoldás —, mindez nekem
szólt, hozzám volt intézve, egyedül hozzám, mert én vagyok az egyetlen ember,
aki e magyarázatok és felvilágosítások nélkül kukkot sem értenék az
egészből —, én vagyok az a fehér lap, az a nyitott fül és csukott száj, az a friss
gramofonlemez, akihez kézzellábbal beszél most, lapok
hasábjain, pártértekezleteken, parlamenti ülésen a szakértő, hogy hát
miért jó ez a dolog —, mert nekem nincs rá megjegyzésem, nekem nincs elméletem,
feltevésem, ellenvetésem, honnan is lenne, hiszen én nem értek a dologhoz. Én
vagyok az az ember, akivel meg kell értetni, hogy az
elképzelhető lehetőségek közt mért legjobb a tizenkétezerötszáz. tehát ennek megfelelően el is olvastam minden
cikket és nyilatkozatot, ami ezt a célt szolgálta. Elolvastam, megtanultam
kívülről, betéve —, bemagoltam és felmondtam magamnak, és most van
szerencsém vizsgázni belőle.
Tehát.
Háromféle megoldást ajánlottak. Hogy húszezerrel szorozzunk,
hogy tízezerrel szorozzunk és hogy tizennégyezerötszázzal
szorozzunk.
A húszezer mellett szólt, hogy könnyű szorozni,
hogy kényelmes átmenetet ad, hogy tekintélyt kölcsönöz a pénznek. Ellene
szólt, hogy drágulást idézne elő esetleg.
A tízezer mellett szólt, hogy a
legtermészetesebb szorzószám, nem okoz fejtörést, olcsóbbodást vonna maga
után. Ellene szólt, hogy az osztrák pénzzel egyforma volna a pénzünk, ami azt
a látszatot keltené, mintha minekünk annyi eszünk se volna, hogy külön pénzt
gondoljunk ki magunknak.
A tizennégyezerötszáz
mellett szólt, hogy állítólag, ennyit ér a pénzünk ténylegesen. Ellene szólt,
hogy borzasztó nehéz volna átszámítani.
Már most
a pénzügyminiszter úr azt csinálta, hogy mind a három lehetőséget
elvetette és egy negyediket talált ki, amit rögtön el is fogadott. Első
pillanatra ez a megoldás szerencsésen egyesítette magában mindhárom
lehetőség hátrányait: a tizenkétezerötszázas pénz nem tényleges értéke a
pénzünknek, irtóztató nehéz szorozni vele, minden vonalon a legnagyobb
zavarokat és kellemetlenségeket idézi elő, azonkívül
senkinek se tetszik a dolog és mindenütt elszontyolodást és kedvetlenséget vált
ki.
Ezzel szemben a pénzügyminiszter megnyugtatta a kedélyeket,
hogy majd csinálnak táblázatokat, amiket mindenki magánál hord majd és
erről a táblázatról kényelmesen le lehet olvasni a szorzatokat és
hányadosokat és logaritmusokat és köbgyököket, amikkel számolni kell majd a
Teri szakácsnénknak a csarnokban.
Valamikor,
a Somossymulatóban énekeltek egy küplét,
aminek ez volt a refrénje:
„Ez a dolog roppant egyszerű!!
Egyszerű és mégis nagyszerű" "
Hát igen, képzeljék el, hogy valaki elrontotta a gyomrát kovászos
uborkával. Három orvos tanácskozik fölötte:
az egyik hashajtót ajánl, a másik meleg borogatást, a harmadik böjtöt.
És végre mind a hárman lelkesedéssel elfogadják egy negyediknek a módszerét,
mely szerint a beteg egyék még két kiló kovászos uborkát, és amennyiben a
görcsök fokozódnának, olyan szert kell neki beadni, amitől erős
fejfájást kap, olyan erőset, hogy elfelejti a gyomorgörcsöket. Pedig
a dolog roppant egyszerű —, egyszerű és mégis nagyszerű. Ez a
negyedik megoldás éppen azért győzött, mert mind a három lehetőség
mögött voltak rejtett okok és érdekek, csak emögött
nem. Mindhárom orvos, a hashajtóval, a borogatással meg a böjttel reklámot
akart csinálni a maga gyógyító eljárásának és a hashajtógyárnak, azért volt
érdekük, hogy a beteg meggyógyuljon — önző célok lebegtek előttük,
ők maguk akartak érvényesülni. A negyedik tiszta és önzetlen
ember volt —, ő nem akart érdemeket szerezni, feltűnni, ünnepeltetni
magát, mint nagyszerű orvos —, ő tisztán és őszintén és
önzetlenül, minden hátsó gondolattól, nyerészkedési szándéktól, kapzsiságtól
mentesen, puszta lelkesedésből, l'art
pour l'art, azt akarta csak, hogy a betegnek jobban fájjon a hasa, mint
ahogy eddig fájt — s a három érdekelt orvosnak megszégyenülten el kellett
hallgatnia.
Pardon
— a pénzügyekhez nem értek —, de azt nem mondtam, hogy lélektanhoz se értek.
Az Est, vasárnap, 1925. november 1.