TESSÉK MONDANI

Tessék mondani — mondta a Részeg Ember egy szuszra —, én nekem nincs veszteni valóm, én megmondom az igazat, Szerkesztő úr, egy szuszra, mert én vagyok az út, az igazság és az élet, tetszik tudni, nem azért, bocsánatot kérek, nem azért — hanem azért, mert én, kezit csókolom, olyan rettenetesen részeg vagyok, hogy nekem már úgyis mindegy, kezit csókolom, kezit csókolom, én nem vagyok szomorú, röhögök kérem, tetszik látni, röhögök, eperajkaimmal tavaszt röhögök, mint a költő mondja — tehát kérem, tessék mondani, kezit csókolom, tessék már mondani, mért vagyok olyan rettenetes részeg? Megmondom, kezit csókolom — hát azért, mert vasárnap van és mert vasárnap tilos a szesz, mert szesztilalom van, kezit csókolom, tessék mondani — szesztilalom van egész vasárnap, nem mérnek ki sehol szeszt, mert ez egy törvény — na tessék mondani, egy törvény: hát azért vagyok részeg, kezit csókolom, mert tilos a szesz, tessék mondani. Nem úgy kérem, nem hágtam én át a törvényt, kezit csókolom, hanem hát úgy van az, hogy tegnap este szombat este volt, igaz?... na az ember tudja, hogy holnap vasárnap van, tessék mondani, nem lehet sehol szeszt kapni, hát az ember egy kicsit többet iszik, hehe, kezit csókolom, egy kicsit többet, mint rendesen, hogy még vasárnapra is maradjon valami, tessék mondani — meg visz is haza az ember valamit, hogy hát holnap majd nem kap sehol, kezit csókolom — aztán így van, tessék mondani, hogy vasárnap mindig ilyen rettenetesen részeg az ember, a szesztilalom miatt, tessék mondani. Kezit csókolom, igazat beszélek, így van ez, csak a szesztilalom miatt lettem ilyen részeges vasárnap — józan ember voltam én ezelőtt, míg meg nem jártam Amerikát, ahol egész héten szesztilalom van, tessék mondani — ott kaptam rá az italra, kezit csókolom, merthogy nem szabadott, nem lehetett kapni sehol, hát az ember ellátja magát ezekkel a szeszcsempész dolgokkal, mert azóta, mióta szesztilalom van, mindenüvé eldugják a szeszt, ahol sose volt azelőtt — asztallába, tessék mondani, esernyőnyélbe, fonográfba, cipőtalpba, gumiharisnyába, szenteltvíztartóba. Hát ott lettem olyan részeges, tessék mondani, tönkre is mentem volna, azért jöttem haza, hogy itt majd józan leszek — hát nem behozzák erre a szesztilalmat itt is, vasárnapra? Úgy van ez, kérem, kezit csókolom — tetszik emlékezni, volt ebben a pestvárosban egyszer egy vízrendelet is, tessék mondani, hogy spórolni kell a vízzel, aszongya, és este nyolctól reggel nyolcig elzárták a vizet — mi lett belőle, tessék mondani, hogy este nyolc előtt ami edény volt a házban, megtöltötték vízzel a népek, tessék mondani, a kádat, meg a vájdlingot, meg a teknőt, meg a vázákat, meg a mindent, hogy legyen víz mosni, inni, fürödni — a tizede se kellett, tessék mondani, kezit csókolom, reggel kiöntötték mind — kérem, megnéztem a statisztikát, soha annyi vizet nem pocsékoltak, mint abban az időben, tessék mondani, mert víztilalom volt. De én röhögök, tessék mondani, mert mi bajom lehet nekem, én részeg vagyok, kezit csókolom, én látom az igazságot, amit sose láttam józanul — hogy minden baj csak azért van, mert tilos bajt csinálni — honnan tudnám én azt józanul, tessék mondani. Mert kérem, amíg az ember nem tudja, mi nem szabad, tessék mondani, eszébe se jutna — csak mert megtudta, azért szeretné csinálni — kérem, én elülnék a szobámban egy hétig is, de ha bezárják az ajtót, tessék mondani, nem bírom ki benne öt percig se, nekimegyek ajtónak, ablaknak, tessék mondani. Mert még most is ott volnánk a paradicsomkertben, ha az úristennek eszébe nem jutott volna, szólni arról a két almafáról, hogy arról nem szabad tépni — annyiféle fa volt ott, eszébe nem jutott volna annak az Ádámnak, tessék mondani, meg annak az Évának, hogy éppen abból tépjen — de hát muszáj, mert azt mondták, hogy nem szabad, pedig senki se kérdezte, szabade? Nohát ebből lett a sok baj, azóta tenyésztik ezt a sok fát, abból a két fának a magvából, tessék mondani, amikből nem szabadna enni — csak azért, mert nekem így is jó, én tavaszt röhögök eperajkaimmal, mint a költő mondja, én mondom Szerkesztő úrnak, nekem nem érdekem, tessék mondani.

Magyarország, 1925. november 29.