HINDU BALETT

Ne macerálj, Cini, ezzel a hindu balettel, hogy nem vittelek el és most már nem láthatod többé, elmennek Pestről, Menaka hercegnő, akinek csillag van a homlokán és az ő társulata. Én nem tehetek róla, hogy a plakátok megvadítottak és most engem teszel felelőssé, amiért nem láthattad az Ezeregyéj csodavilágát, színek és mozgások és hangok rejtelmes keleti világát, ezt az egész mesepompát, amiről szó van, és amitől most odavan a mi elfajzott, gépies, fantáziátlan európai kultúránk.

Nézd kérlek, nekem ne bőgj, annyit megtehetek, hogy elmondom neked az egészet, az is több a semminél. Persze, kicsit tömörebben, mint ahogy a Sakuntalában vagy a Mahabharátában referálna róla egy hindu költő, de vedd tekintetbe, hogy nem vagyok Firdauzi, csak egy száraz, gépies, európai újságíró.

Hát először is, mikor a függöny fölmegy, látható egy nagy fekete függöny, végig a színpadon, ami elég rejtelmes, mert sok minden lehet mögötte, mint ahogy Rabindranath Tagore hindu költő verseiről szokták magyarázni a keleti mélységek rajongói, magamfajta laikusnak: „hát persze, ez így magában egy marhaság, de mi van mögötte!"

Hogy mögötte mi van, nem tudom, de előtte, jobboldalt ül a padlón, keresztbe rakott lábakkal öt darab hindu zenész, mindegyik más hangszer képviseletében. Az egyik hangszer olyan, mint egy felfordított papírkosár, ennek az oldalait ütögetik, amit, ha nagyon hegyezed a füled, hallani is lehet: olyan hangja van, mint egy felfordított papírkosárnak, amit ütögetnek, végre is nem lehet kívánni egy papírkosártól, hogy úgy szóljon, mint egy Bösendorfer zongora. A másik hangszer ennél is egyszerűbb és mélységesebben rejtelmesebb, ugyanis egy vödör, aminek a tetején vagy egy másik, kisebb vödör, ezt a tenyerével ütögeti a hindu Paderevszky, a puszta tenyerével, az ő kenyere a tenyere, ezt a szójátékot azért említem, mert körülbelül ilyen hangja van a többi hangszernek is, vagyis kissé faízű.

Az öt zenész nagyon derék fekete fiú, hogy fogalmad legyen róluk, mint az öten hasonlítanak Dénes bácsihoz. Van rajtuk egy Jágering és egy cukrászsapka, azonban csak az első felvonásban, mert a második felvonás a pazar díszletváltozás meglepetésével szolgál, ugyanis a cukrászsapka helyett rózsaszín zsebkendővel van letakarva a fejük, de nem ám csak az egyiké, hanem mindegyiké.

Ezt csak hallomásból tudom, mert a második felvonás izgalmait megviselt szívemmel már nem mertem megkockáztatni, viszont az első felvonás is egyes képek viharos forga

tagából áll: az első képben a papírkosarat verik, a másikban a vödröt, a harmadikban mind a kettőt egyszerre.

A harmadik képben kezdődik a tulajdonképpeni balett. Kijön egy egész ember, kicsit gondolkodik, fejét csóválja és visszamegy, nyilván óvatosságból, kíméletesen akarja előkészíteni a közönség idegeit a most következő izgalmakra.

A következő képben ugyanis már ott áll a színpad közepén egyik karját magasra emelve, másik lábát befelé fordítva egy fakírszerű jelenség. Így áll mozdulatlanul percekig és nem töri ki a nyavalya, ez valószínüleg Lóth feleségét ábrázolja, mikor sóbálvánnyá vált. Aztán (a nézőtéren a megdöbbenés és ámulat moraja zúg keresztül) váratlanul felemeli az egyik lábát és befelé fordítja a másik karját.

Ennél is hajmeresztőbb a következő kép. Maga Reb Menaka főhercegnő érkezik a piece de resistance, a parádés szám, a nyaktörő mutatvány.

A zene elhallgat.

Reb Menákem Sakuntala Hebrababra minden külső segítség nélkül mozgatni kezdi a fejét jobbra és balra egy síkban.

Hogy mi van ebben? Próbáld csak meg, majd meglátod. Na persze, de ez semmi, mert ő közben még a hasával is grimaszokat vág és a könyökével bandzsalít.

És csillag van a homlokán.

És különben is, mit értesz te a magasabb művészethez? És hagyd abba és takarodj tanulni, nekem már tegnap este is elég volt belőle.