ÉSZAKI FÉNY
Rendetlen és szórakozott vagyok,
megint nem volt nálam iránytű, pedig mikor Goga miniszterelnök lett, megfogadtam,
hogy veszek: egyszerű ösztönnel ezek után nemigen lehet többé tájékozódni.
Most hasznát vehettem volna ennek a politikai műszernek, este
tízkor a Dunaparton, mikor egyszerre csak a Margithíd
felől felkúszott az égre a vörös ív, és az emberek megálltak.
— Újpest lángokban — jegyezte meg
tragikusan a krakkói
csodarabbi egy kései unokája, azzal a látnoki határozottsággal, ami, ha nem is
találja el, mindenesetre imponál távolbalátásával.
Esze tokja — jegyezte meg Comte Ágost pozitivista filozófus egy
kései unokája —, most jövök Újpestről, autón.
— Hát akkor mi az? — jegyezte
meg egy hölgy, abból a fajtából, amelyik a barkochba című játékban
először megkérdezi, hogy tárgye, ha igen, másodszor
megkérdezi, lógnake róla
rojtok, és ha kiderül, hogy nem, feladja a partit,
mondván: akkor
nem tudom.
— Ugyan kérem — legyintett egy tájékozott —, az emberek
mindenre megállnak. Most veszik észre, hisz évek óta láthatják, az a
cipőpasztareklám világít a Nyugatinál.
Mármost ha
iránytű van nálam, rögtön közbeszólok, s annyit mindenesetre leszögezek,
hogy nem nyugatról, hanem északról jön a fény, amiből egy lépés, hogy
északi fényre gondoljunk, annál is inkább, mert a nyugati és keleti fény aránylag ritka.
De még mást is észrevettem volna, ugyanis az
iránytűk mindenütt
nyugtalankodtak ma éjjel, lévén az északi fény oka mágneses zavar, a mágneses
zavar oka pedig az a bizonyos folt a Nap arculatán, amiről napok óta
pletykálnak a csillagászok és a kozmetikusok. Már ebből is látható, hogy a
németeknek van igazuk (mint már annyiszor), akik nőneműnek tekintik a
Napot (Die Sonne), s nem a franciáknak, akik
hímneműnek (le Soleil). Férfi képtelen volna ekkora
világraszóló skandalumot csapni, égszakadással, földindulással, északi fénnyel
és mágneses zivatarral egy rongyos
pattanás miatt.
Hiába, nem volt nálam iránytű, s így magam is csak a
lapokból értesültem, mily csoda ritka
színjáték tanúi voltunk az este: száz évben egyszer fordul elő, hogy
ilyen messze délen
felragyogjon az „auroraborealis",
a földmágnesesség
villamos fényreklámja. Annál inkább restellem a dolgot, mert...
Mert ugyanis...
Ugyanis
van egy szerény feltevésem a tünemény magyarázatára, saját
tudományos elméletem. Nem szeretném, ha
elfogultnak vagy képzelgőnek, vagy pláne elbizakodottnak tartanának — de izé, hogy
is fejezzem csak ki —
ségtelen, hogy
múlt nyáron Stockholmban voltam azz kotttaniak még emlékeznek rá, hányszor emlegettem: milyen kár,
hogy nyáron vagyok itt, nem láthatok északi fényt, pedig mindig vágytam rá.Narnármost...
Nem vették észre, milyen hirtelen
tűnt el az égről? Hirtelen, szinte sértődötten.
Mintha
azt mondaná: na tessék, direkt leruccanok Pestre, hogy
láthasson a nyavalyás, ha annyira kíváncsi rám — erre csak tátja a száját, még
csak nem is köszön.
Délibáb
való az ilyennek, nem északi fény.Ide se jövök többet.