Prospektus

pesti művésznőnek jutányos áron!

 

T. Művésznő!

Mint az „Első Európai Karriéreár és Előkészítő Ütem" igazgatója, van szerencsém Nagyságodnak az alább csoportosított árjegyzéket azzal a kéréssel bocsátani rendelkezésére, hogy nagybecsű meg­rendelését lehetőség szerint mihamarább cégünk­höz eljuttatni szíveskedjék, mivel annyira el va­gyunk halmozva munkával, hogy a később jelent­kezőket már nem tudjuk a szezonra előkészíteni. A szállított cikkek eredetiségéről szavatolunk. Két évi jótállást is vállalunk, hogy egy trükköt sem ismétlünk meg. A számla kiegyenlítése csak a be­állott siker esetén kötelező — ahol ennek ellen­kezője nincsen külön föltüntetve. A csillaggal jel­zett cikkek teljesen új betanulásban kerülnek for­galomba, saját tervezőnk eredeti vázlatai szerint. Keveset használt, még jó karban levő trükkök félárban szállíthatók, és cégünknél megtekinthetők.

Mielőbbi megrendelését várva

tisztelettel

az igazgatóság.

 

ÁRJ EGYZÉK

I. Minőség

Már ismert nevif színésznők számára

!! Fizetendő frankban !!

Külföldi herceg, előadás után megje­lenik a színház előcsarnokában, és

megvárja a művésznőt ..................................  

   8 000,

 

Ugyanaz, a művészbejárat előtt ..................  

   7 500,-

 

Ugyanaz, franciául beszél 

Ugyanaz, angolban ........................................  

   8 500,

   9 000,-

 

Ugyanaz, autóba ülteti, és a Ritzben vacsorázik a művésznővel, vacsoránként          

    9 600,

 

Ugyanazzal, autóbaleset ..................................  

  10 200

Külföldi színházigazgatók megjelennek

az öltőzőben,           szerződéssel fejenként

   5 600,

 

Ugyanaz, kettő összeverekszik ......................  

   8 900,

 

Ugyanaz, megszökteti a művésznőt

   9 600,

 

Filmbaleset, a lapokban ...................................  

   4 200,

 

Ugyanaz, mentőkkel .........................................  

   5 200,

 

Amerikai filmszerződés ...................................  

   8 500,

 

Ugyanaz külföldi tudósítással, hogy a

művésznő vonakodik .......................................  

   9 000,

 

Ugyanaz, meggondolással a pályaudva­ron, hogy mégse tudom itthagyni az

én édes közönségemet ...................................  

   9 300,

 

Angol vőlegény, vízum nélkül ......................  

   2 000,

 

Ugyanaz, hercegben, vízummal ...................  

   3 400,

 

Ugyanaz, szülei beleegyezésével dacolva

   7 000,

 

Angol ezredes, vacsora bárban ...................  

   2 500,

 

Ugyanaz, szakítással és vissza ......................  

   2 800,

 

Színigazgatók párbaja ......................................  

   2 000,

 

 

II. Minőség

Kezdő színésznők számára

!! Fizetendő dinárban !!

 

Boa-elrablás, ármegjelöléssel

   8 000,

Ugyanaz, ablakon

   9 700

Ugyanaz, szerelmes betörővel (csak fotografiát akar lopni

  13 000

Boa-elrablás, ármegjelöléssel

   6 000

Grófok párbaja

 18 000

Autóbaleset, külvárosban

   1 500

Ugyanaz, Andrássy úton

   2 300

délben

   5 000

este

   2 200

Híres drámaíróval színház előtt szrepről hangosan beszélni

   1 000

Ugyanaz, pletykával, hogy a drámaíró válik a feleségétől

   9 000

Öngyilkosság, egyszerű

     565

Ugyanaz, bővített

     642

Költő öngyilkos lesz, verskötetet hagy hátra

       56

Ugyanaz, hídról

       59

Ugyanaz, ablak alatt, művészi kivitelben

       90

Összehasonlítás Fedákkal

     352

Ugyanaz, Maria Orskával

     286

 

 

III. Külön dísztétel

Csak világhírű művésznők részére, 3o évi világsiker után,

egy példányban

!! Fizetendő dollárban !!

 

Békeszerződésben külön pont a művésznő átengedését illetőleg

800 000

Lloyd George és Poincaré Párizs­ban összevesznek a művésznő miatt ..............  

  50 000

Hadüzenet Amerika és Anglia között

100 000

Földrengés

150 000

 

 

Előkészületben.
Egyetlen kiadásban!

Steinach-féle szabadalom!

 

A művésznőt újra megszülni, úgy hogy tehetsége legyen a színészethez

Megfizethetetlen