NEMZETKÖZI HÍRSZOLGÁLTATÓ ÜZEMI R. T.

Az igazgató széles mozdulattal nyújtotta a kezét.

— Parancsoljon, kérem, a titkár úr majd végigkalauzolja a telepen. Volt szerencsém, ajánlom magamat.

Aztán újra a telefonhoz fordult.

— Halló! A negyvenkettes pavilonban meg lehet állítani a szivattyúkat. Az újévi rendelések lebonyolítására elég lesz harmincnyolc kazán.

Az üvegajtó becsapódott. Mac Novertruth titkár előzéke­nyen előrebocsátott. Tág udvaron haladtunk át, munkások jöt­tek szembe, beforrasztott csöveket cipelve. Fölöttünk két ég­be szökellő kémény között acélsodronyon különös szerkezet száguldozott fel és alá, félig repülőgép, félig búvárhajó: acél­karok ugráltak ki belőle, megvillanva a napfényben, pillana­tig örvénylő szelet kavartak, aztán eltűntek megint.

— Ezek a légszűrő készülékek — magyarázta Mister Novertruth —, üzemünk állandó gyártmányainak szerelvénye, az állandó, kisebb rendelők számára való anyag előállítása. Bal­káni lapok, vidéki kőnyomatosok, gyarmati szállítások lebo­nyolítása. Villanyerőre berendezett, rendkívül elmés szerke­zet — ezek a kis ugrókarok szabályos időközben belekapnak a levegőbe, és pillanat alatt vonják ki belőle százszorosát an­nak a híranyagnak, amit valamikor keserves fáradsággal, öt­letszerűen termelt a kisipar, háziüzem. Úgy aránylik ezek­hez, mint az óceánjáró gőzhalászhajó a vasárnapi horgász­hoz, aki órákig üldögél a vízparton, míg egyetlen fejletlen pontyocskát fog.

Épp egy levezetőcsatornához értünk, a rézcső alján gyűj­tőtartály, amibe állandóan zuhogtak a papírtekercsek. Egy forgácsot emelt ki két ujjal: sűrű gépírással telenyomtatott szalag.

Tessék, a nyers léghír: innen a színezőbe és fújóba jut, mire kikerül, kezelába van, színes fej, jelzők, ami kell, és ak­kora, mint egy hólyag.

Szeméhez emelte, szakavatottan forgatta.

—   Ahá, igen. Ez tulajdonképpen nem is ide való, külön izzasztóba kerül, reklámcikk. Tessék nézni alul a vörös csíkot: párizsi színésznő válópöre. Rövid lesz, az egész világsajtó szá­mára készül. Na, mehetünk.

Az óriási csarnok tolóajtaja szétnyílt: üvegtetőről függtek az izzólámpák. Fülsiketítő gépzúgás, zakatolás hangörvényében szaladtak a szíjak, forogtak a kerekek, ziháltak kibe a dugatytyúk. Első percben az óriási méretek megzavartak: aztán tud­tam csak képbe foglalni a látványt, melynek tengelyében tíz vagy tizenkét tizenöthúsz méter hosszúságú, alul szélesebb, fölfelé enyhén keskenyedő, a tetőzet magasságában legömbö­lyített henger dermedezett, ezekről a gömbölyded kupolák­ról tekergő kaucsukcsövek lógtak alá, fortyogó kazánokba el­tűnő végeikkel. A csarnok túlsó felén óriási villanybattéria, lihegő szivattyúk rajvonala mögött. Vezetőm megállított az egyik oszlop ajtajában.

— Ez a főterem, ahol a tulajdonképpeni nyersanyag dan­dárját termeljük, innen kerül szét feldolgozásra.

Szédülve néztem fölfelé: a sárgásfehér hengeroszlop lük­tetett, vonaglott, enyhén belapult, és kitágult megint, mint valami óriási angolna teste. Tétován kinyújtott kezem bőr­szerűen rugalmas borítóanyaghoz ér. A titkár rám kacsintott.

— Na, mi ez? Mihez hasonlít ez? Nem látja? Jöjjön kissé messzebb, ide, ahonnan áttekintheti az egészet.

Pár lépést hátrálva, figyelmesebben vettem szemügyre

az oszlopok egyikét. Ekkor a tetején fényes, szarucsillogású, pajzs alakú borítólemezt vettem észre, a kupola harmadát beborító nagyságban: emellé, a fehér bőrkerületbe volt befor­rasztva a kaucsukcső szívótartálya. Meglepetve kiáltottam fel:

—Hiszen ez egy tizenöt méteres óriási emberi ujj! A titkár elégedetten nevetett.

—Úgy van, kedves uram! Azon a kőkorszakbeli újságírá­son, mikor borzas hajú ősünk, a szegény laptudósító nehéz fá­radsággal volt kénytelen saját ujjából szopni a szenzációs hí­reket, hál' istennek túl vagyunk. A mi üzemünk tizenkét rá­dióerőre berendezett rotációs monstregépujjal dolgozik: ezek­ből az ujjakból szivattyúzza tizenkét villanykondenzátor a megfelelő mennyiségű és minőségű külföldi rémhírt, házas­sági botrányt, politikai nyilatkozatot, közgazdasági eseményt, művészeti és irodalmi sikerekről szóló beszámolót, amire szüksége van reggeli mellé a földkerekség minden tisztessé­ges polgárának, mióta a papírkorszak hajnala, az újságírás százada felvirradt. Ide nézzen!

Lehajolt a gyűjtőkosár fölé, vaknyomással betűzdelt matri­cát emelt ki: belelökte egy forgó, tölcséres masinába. Abban a pillanatban tizenkét trombita kezdte üvölteni a világ négy tája felé a lemez szövegét:

—Óriási botrány az amerikai elnökválasztáson! Trockij megbánta eddigi politikáját... Egy férfi, aki titokban támogat­ja a házibarátot... Fölfedezték a reménytelen szerelem kór­okozóját... Egy amerikai orvos megtalálta a tüsszentés és a világhír rejtélyének összefüggését... Japán színésznő mint sarkutazó... Shaw Bernát Hazaffy Veray Jánosról...