FELTÁMADÁS

Kérem, ez egy húsvéti gondolat. Egy szerény ötlet, egy igénytelen javaslat, és hogy éppen húsvétkor jutott eszem­be, az nem jelenti, hogy csak egy napra szól: máskor is eszembe juthatott volna, például e hó elsején.

Másrészt szeretném, ha egy kicsit komolyan vennék, mert ez nem egy olyan költői fantázia, hanem egy nagyon rendes kibontakozási terv, egy gazdasági megoldás, olyan, mint a pjetiletka vagy a technokrácia vagy akár a nemzeti­szocializmus. Célja tehát, mint manapság minden javaslat­nak és tervezgetésnek, a munkanélküliség és túltermelés válságának enyhítése, esetleg végleges kiküszöbölése.

Rokonaink, a növények s az állatok közül is sokan (a ro­varok például csaknem kivétel nélkül) télire teljesen abba­hagyják a létért való harcot, életműködésüket lecsökkentik a minimumra, nem esznek, nem dolgoznak, nem bántják egymást.

Téli álmot alusznak.

Ez azt jelenti, hogy az évszak jó egyharmadát átélik min­den erőfeszítés és fogyasztás nélkül — mondanom sem kell, gazdaságilag milyen kitűnő berendezkedés ez: rezsi alig van, a kiadás semmi, bevételre nincs szükség.

Nem lehetne ezt az emberi fajtánál is bevezetni?

Tudományos felkészültségünkkel gyerekjáték volna a do­log technikai megoldása. A jól kihízlalt egyéneket novem­ber vége felé e célra kirendelt orvosok megfelelő adag nar­kotikummal beoltanák, e célra épített raktárakban egymás mellé, egymás hegyibe lefektetnék, és hagynák aludni egé­szen húsvétig.

A téli hónapokban aludna a világ. Európa átalakulna Csipkerózsika boldog kastélyává, melyben nincs harc és tü­lekedés és kenyérgond és érdekvédelem, s ami a fő, nincs senkinek semmi kiadása. A fizetéseket persze automatiku­san folyósítanák — micsoda öröm lenne aztán, ilyenkor, húsvét napján, egy nagy, általános nemzeti ünnep keretei közt felébredni és birtokba vermi mindazt, amit összetaka­rítottunk egyszerűen úgy, hogy nem csináltunk semmit!

Ez volna aztán az igazi Feltámadás!

De hiszen beszélhetek én...

Egyszerűen rám fogják, hogy álomszuszék vagyok, azért találtam ki az egészet. S ha, feláldozva magam, példát akarnék statuálni, ott dögölhetnék, még csak fel se ébresz­tene senki.

Egy medve nem csinál telet.

 

Az Est 1933 04-14