AJÁNDÉKCIKK

VAGY: A SZERETET NAGY ÜNNEPE

A karácsonyra való tekintettel kérem olvasóimat, ajándékozzanak meg figyelmükkel: a szeretet nagy ünnepéről akarok beszélni, az egyetlen napról, amikor hatályon kívül helyezzük mindazt, ami bennünk önzés, kapzsiság, az egyetlen nap, amikor ingyen és bérmentve jók vagyunk egymáshoz, nem veszekedünk, hanem egymásnak ajándékokat veszegetünk.

Az egy gyönyörű találmány, a karácsonyi ajándék, hogy az isten ajándékozza meg valamivel, például a túlvilági élettel, aki kitalálta. Karácsony napjának reggelén üdén és frissen keltem ki a teknőből, amit tegnap a feleségem ajándékba kapott, hogy miért a teknőből, azért, mert az ágyamat viszont én adtam ajándékba a sógoroméknak, hát valamivel csak revancsálni kell magát az embernek. Ingem, amit fölvegyek, sajnos, nem volt: be kellett csapni az ingeket, hogy a Vurgacsekéknek megvehessük azt a kandelábert, amire célzást tettek a múlt héten, na de viszont, a Vurgacsekék vettek ajándékba nekünk egy prémes báli belépőt, azt vettem föl ing helyett, kicsit meleg volt, de hát tél van, csak ne lógna ki a gallér alól a préme. Mindjárt mentem is le az utcára, a szobában nem lehet befűteni, na ja, persze: odaajándékoztuk a kályhát a komának, igaz, ami igaz, nem lehet sajnálni, ők meg egy szép fürdőkabint küldtek este, amit csak be kell állítani a szabad Dunába, és ott levetkőzhetik az ember. Jaj, de jó, jaj, de jó, kaptam egy szép huszáregyenruhát is, milyen jó lesz a fiamnak, mire megnő, föltéve, hogy a feleségem jövő karácsonyra megajándékoz vele. Az ugyan soká lesz, és én rövidlátó vagyok, most pláne a szemüvegemet odaajándékoztam annak a süket Poldinak, de ő meg milyen kedves volt, nekem ajándékozta a hallócsövét.

Lementem, mondom, az utcára, és csupa boldog, megajándékozott ember jött szembe velem: meg is szólítottam Weisz barátomat, aki mosolyogva jegyezte meg, hogy ő nem a Weisz, hanem a Schwarc, én csak azért hittem, hogy a Weisz, mert a Weisz neki adta a kabátját ajándékba, ő is odaadta a Weisznek a kabátját, egy kicsit rosszul áll nekik, hát azért mondja csak, hogyha Weiszszel találkozom véletlenül, nehogy azt higgyem, hogy az a Schwarc.

Továbbá mutatott nekem a Weisz egy zseblámpát, amit valamelyik rokonától kapott, és ami nyolc órát világít magától egyfolytában — kár, hogy most nem mutathatja meg, milyen szépen világít, mert éjszaka véletlenül a zsebében hagyta, és rátette a cipőjét, mire a drót összeért, és kiégett a lámpa, most képzeljem el, milyen szépen ki volt világítva a zsebe egész éjszaka.

Elképzeltem, és továbbmenve találkoztam egy ügyvéd barátommal, aki egy kicsit szégyenkezett, Istenem, ilyen csekélységért, mert egy női kalap volt a fején, hát mi van abban? Elmondta, hogy a felesége tíz kalapot kapott ajándékba, ő pedig a magáét odaadta valakinek. Mikor megvigasztal tam, nagyon felvidult, és megkínált szivarral, ő nem dohányos, aszongya, sőt nagyon utálja a füstöt, de hát mit tegyen, valaminek csak kell lenni a zsebében a tárcája helyett, amit odaadott a vejének, a szivart meg úgyis csak úgy kapta. Elragadtatással beszélt egy gyönyörű zsebóráról, amit az unokanővérének vett — igaz, hogy kapott tőle egy szép angóramacskát, amiatt jött el hazulról.

Egy másik barátom kétségbeesetten jött, hogy mit vegyen a sógora kisfiának, az anyja azt mondta neki, hogy valami egészen veszélytelen dolgot, ne szúrhassa meg magát a gyerek, ne csináljon vele szerencsétlenséget, tüzet vagy ilyesmit. Mondtam neki, vegyen egy öngyújtót, abban megbízhat.

Délutánomat a szegény, vak nagybácsimnál töltöttem, aki egy házi mozgót kapott ajándékba - kár, hogy nem volt mire vetíteni, mert a falat oda ajándékozta egy barátjának, akinek nem voltak szülei. Kapott egy zongorát is, amin a lányát zongorázni taníthassa, de a lánya közben odaajándékozta szívét egy sofőrnek, és megszökött vele.

Áthatva a szeretetnek és önzetlenségnek ennyi jelétől, korán mentem haza, és befeküdtem a teknőbe aludni. Félálomban egy ábrándképen törtem a fejem: hogy milyen szép volna, ha jövő karácsonyra mindenki visszaajándékozná nekem azokat a gyönyörű tárgyakat, amiket ajándékoztam, szívesen visszaadnám én is azt a sok vacakot, amit én kaptam. Az embernek az tetszik, amit megvesz — azért veszi meg; mert tetszik neki —, és nem az, amit más vesz neki, akinek más ízlése van. Istenem, milyen szép volna, ha az ember saját magának venne ajándékot!

Ezt már álmomban gondoltam; arra ébredtem föl, hogy valaki hangos zajjal fúrja azt a csolnakot, amit ajándékba kaptam, és a falnak támasztottam. Odapillantva, egy külvárosi barátomat pillantottam meg. Mikor világot gyújtottam, csodálkozva így szólt: „Ejnye, mi ez itt? Hiszen ezen a helyen a pénzszekrénynek kellene állni." „Igen ám, mondtam, de azt elajándékoztam. Különben miért akarta kifúrni a pénzszekrényemet?" „Bocsánat, mondotta az idegen, egyik barátomtól kitűnő kassza fúró szerszámokat kaptam ajándékba karácsonyra, a szeretet ünnepére."

Bocsánatot kérek Szerkesző úrtól, hogy ceruzával írok: a tintámat betöltöttem egy töltőtollba, amit karácsonyra kaptam, és nem akar kijönni. Nem tudom, jól írtam-e meg ezt a karácsonyi cikket — a téma nem nagyon való az én modoromhoz, de hát mit tegyek, föl kell használni, egyik barátomtól kaptam ajándékba, aki drámai költő. Én is adtam neki egy jó, humoros témát.