AKROBATÁK

Pégoud! Pégoud! Ittasult ajakkal hadd zengjem a neved százmilliók mámorában egyesülve! Tetszett hallani, hogy ez a Pégoud mit csinált? Ein Mordskerl, der Pégoud! Bizonyosan tetszett hallani, írtak is róla, kopfcikkeket írtak és hangulathíreket, Úgynevezett „színes"-t, ahogy mi, újságírók, mondjuk. De nem lehet eléggé ismételni, amit ez a Pégoud csinált: a repülőgéppel megfordult a levegőben, fejest repült, a hátán repült, lebukott a levegő felszíne alá, és tiz percig kibírta víz nélkül. Elkábulva és elálló lélegzettel bámulta őt a csürhe csőcselék, a gyáva korcstömeg, mi ringy-rongy nézőközönség, amik vagyunk, és kilógott a nyelvünk, amikor kiszállott repülőgépéből, hogy diadalmas lábát görnyedt, vézna, gyáva, elfajult nyakunkra tegye!

Ó, ifjuság, ki most nevelkedsz fel, hogy e nemzedék nyomába lépj, s birtokodba vedd, amit mi építünk neked; ó, ifjúság, az iskolákban és műhelyekben, jövő csillagai, büszke csemeték, halljátok lángoló szavaink. Látom, látom a jövőt, mint Keppler — a dicsőséges és diadalmas jövendőt! Soraitokban ott nő fel az ifjú, látom látnoki szememmel, aki túlszárnyalja Pégoud-t is: nemcsak bukfencet hány majd repülőgépével a levegőben, de feláll a gép ülésén, és két kezébe három tányért, két kést és egy vekkerórát tartva, mind eme tárgyakat feldobálja a levegőbe, ugyanazokat el is kapja, s nem ejt le egyetlenegyet sem, ó, ifjúság te lelkesülő s minden nagy eszméért lángoló, értsd meg: nem ejt le egyet se, hanem mind elkapja, a repülőgépen — s közben még egy csekély kardot is lenyel, némi csepűvel súlyosbítva, míg szemein flitterek csillognak, s sárga, sávos trikója alatt meg se moccan egy arcvonása, tessék besétálni.

Ó, látom, látom a hőst — mert lesz olyan is, aki szőrén üli meg a repülőgépet, cowboy öltözetben, s karikás ostort csattogtat hozzá — külön e célra idomított repülőgépen, amin csak ő tud ülni, ha más ül rá, akkor hátul kirúg a motorjával, összecsapja a szárnyait, és izzé-porrá zúzza a vakmerőt; aminek háromezer forint lesz az ára, s a vakmerő lovas elnyeri az egymilliós Nobel-díjat, amit jövő évben kitűznek olyan repülőgépre, amin csak fejjel lefelé lehet repüni.

És lesz olyan majd, 6, látom, ha az emberi Eszme és a közjólét így fejlődik tovább, lesz olyan, aki a repülőgépre még egy létrát tesz, a létrán lesz egy szék, a széken áll egy elefánt, az elefánton áll egy kis kutya, a kis kutya fején egy hegedűművész, aki hegedül is, de a lábával, míg a fogával közben rudat egyensúlyoz, és a rúd két végén lóg két aviatikus, aki csókokat dobál az Emberiség fejére, míg a gép repül.

És lesz olyan mérnök majd, aki felépíti a pisai ultratornyot, ami a tetején áll, és egy lift vezet fel majd a toronyba, ami csak két cukorspárgán lóg ugyan, de menet közben önműködőleg a „Hacacáré"-t muzsikálja.

És lesznek majd, ó, hiszek a jövőben, az emberi fajta üdvében is hiszek, lesznek majd nagy paloták és lakóházak, ahol ha az ember bemegy lefeküdni, kivilágosodik az ablak, és három angyal jelenik meg a kertben, egy fantasztikus vízesés, két kéz, ami fogja egymást, hit, remény, szeretet.

És lesz száguldó vasutunk, aminek a kerekeit a híres „Four Withoutbones Brethren" csontnélküli gumiemberek helyettesítik majd, akiket csak rövid időre szerződtetett nagy áldozatkészséggel a MAV önfeláldozó igazgatósága, tizenkettő után kabaré, sör és borkimérés utcán át is.

És lesz orvos majd, aki felfedezi mindnyájunk álmélkodására és üdvrivalgására a magasugró kolera-bacilust, ami átugrik egy kis pálcikán, piros sipkával a fején, s míg egyik kezével labdákat forgat, másik lábával két pillanat alatt tizenkét embert hosszában és kettőt keresztben megfertőz.

Minden lesz, minden lesz majd — mert hála a sok áldozatnak és versenydíjaknak —, ha olyan repülőgépünk nincs is még, ami le ne potyogjon a levegőből, van már olyan repülőnk, aki erről a rozoga, lepotyogó, tutyi-mutyi, repedezett re- pülőgépről se potyog le — vagy ha lepotyog, talpára esik, legföljebb holmi gyáva esik fejebúbjára.

Én még csak a régi, csenevész nemzedék korcs fia vagyok, egy elpuhult kor alkonyán — de látom a jövőt, látom azt az írót, aki a mi nyomunkat eltapossa, és aki ezt a cikket, amit én csak úgy közönségesen, egy széken ülve írogatok le, már úgy fogja megírni, hogy közben az egyik fülén áll a földön, és forog, míg bal lábával két akrobatát tart a levegőben, és másik kezével egy söröshordót egyensúlyoz. Az lesz aztán a siker — az lesz aztán a cikk!