JELLEMKÉPEK

Egy amerikai lapban láttam meg először ezt az érdekes és szellemes játékot. Elővesszük, mondjuk, tizenöt külpolitikus fényképét, és tizenöt dia-pozitívet csinálunk, és mind a tizenöt diapozitívet ráfotografáljuk egyetlen lemezre. Egy elmosódó, de határozottan kivehető emberfejet kapunk ezzel az eljárással, mely külön-külön mind a tizenöt külpolitikushoz hasonlítani fog, és mégis más: egy tizenhatodik fej. A külpolitikus arcképe, az az el - vont karakter — kép, mely magába foglalja mindazokat a jellemző vonásokat, amik mindegyik külpolitikus arcán megegyeznek, és elmossa azokat, amik különböznek — adja tehát a külpolitikus arcot, mint olyat: egy elvont konkrétumot, ami minden fiziognómiai és frenológiai módszernél precízebben, kísérletileg mutatja be: milyennek kell lenni külsőleg a tökéletes külpolitikusnak. Mert ha több fotográfián éles és egyenes volt a szemöldök, akkor ezen a jellemképen (az angolok psziche-képnek, lélek-képnek nevezik) éles és fekete szemöldököt kapunk, ami azt jelenti, ugyebár, hogy az eszményi külpolitikunak éles és fekete szemöldöke van.

Ezt a kísérletet természetesen meg lehet csinálni színésznőkkel, drámaírókkal, tudósokkal, szélesebb és szűkebb keretben, tetszés szerint.

Roppantul megtetszett nekem ez az egész dolog, és mulatságból magam is végeztem néhány ilyen kísérletet tegnap délután, egy fotografus barátom műtermében, aki eszközeit rendelkezésemre bocsátotta.

Természetesen hazai kereteken belül kísérleteztünk, részint, mert kellő mennyiségű fénykép csak belföldi emberekről áll rendelkezésünkre, részint meg, mert ezekre kíváncsibbak voltunk.

Először azt szerettük volna tudni, hogy néz ki egy ellenzéki képviselő, mint olyan. Egymásra fotografáltuk tizenkét kimagasló ellenzéki férfiú arcképét. Nagyon furcsa alak jött ki: hosszú is, meg rövid is, borotvált arccal, amiről mégis hosszú szakáll fityegett. Az egyik lába előrelépett, a másik hátrafelé, huszonnégy orra volt és tizenkét, nyaka, a száj azonban, úgy látszik a fényképek különböző nagysága miatt, rosszul volt elhelyezve, a fejbúbra került, nagyon messze a kezektől: jó nagy száj volt, a fülek azonban elmosódtak, nemkülönben a kezek is.

Azután egymásra fotografáltuk tizennyolc magyar tanító fényképét, hogy a tanító-típust megkapjuk. Az egész képen két kiálló pofacsont volt csak látható, a gyomor-táj elmosódott.

Azután egymásra fotografáltunk tíz magyar drámaírót, és megkaptuk Bernstein Henri jól sikerült arcképét. Azután egymásra fotografáltunk tíz nagy magyar pénzembert, és kijött két forint és huszonöt krajcár. Azután egymásra fotografáltunk tíz nagy magyar színésznőt, és kijött Beregi Oszkár.

Barátomnak a végén érdekes ötlete jött. Van itt nálam két fénykép, mondta, egy szép asszonyé, meg egy másik, ami a férjét ábrázolja. Tekintve, hogy tudomása szerint a szépasszony legközelebb utóddal fogja megajándékozni férjét: a leszármazás és keresztezés törvényeit tekintetbe véve nem lehetne megkapni a születendő gyerek képét, ha a férj és feleség arcát összefotografáljuk?

Meg is csináltuk a kísérletet: egyenes orrú, nagyszemű, keskeny szájú fej jött ki, tekintve hogy ezek a részletek körülbelül megegyeztek a szülők arcán is.

Éppen nézegettük a képet, mikor a barátom levelet kapott: a szépasszony férje írt neki, és elküldte a gyermek arcképét, aki ma éj szaka született. Izgatottan bontottuk ki a fotográfia borítékját: hát egy sasorrú, vastag szájú, de egészen apró szemű ember nézett ránk, dacolva minden tudományos elmélettel, és gúnyosan mosolyogva meg-; lepetésünkön.

Erre abbahagytuk az egészet.