VENDÉGET LÁTNI — VENDÉGNEK LENNI
Gundel Károly tabácsaival
ALAPFOGALMAK
Nagy általánosságban „vendég" alatt értjük azt az
embert, vagy az embereknek azon csoportját, akik erre az alkalomra történt
megbeszélés, úgynevezett „meghívás" alapján s erre hivatkozva megjelennek,
többnyire étkezések idején a vendéglátó lakásán, ott elfogyasztják az ételeket
és italokat, s utána még huzamosabb ideig tartózkodnak a lakásban, annak a
látszatnak eltüntetése céljából, mintha ők csak azért jöttek volna.
Miután minden házigazda tarsolyában hordja a meghívást,
vagyis lehet belőle vendég is, a vendéglátás művészetének aktív és
passzív szabályait mindenkinek ismernie kell. Itt csak előbbiekkel
foglalkozunk.
A vendéglátás tulajdonképpeni célja és belső
lényege, mint említettük, az étkezés. Abból az ősi tapasztalatból származik
az egész kultúra, hogy a gazda maga is jóízűbben
és nagyobb étvággyal eszik és iszik, ha vendég van a háznál, mint különben, ezt
mindenki magán is megfigyelheti. A klaszszikus,
keresztény erkölcstan, lélektan ebből a tényből az emberi
természetnek veleszületett önzetlenségére, felebaráti szeretetére és társas
ösztönére következtet, optimista alapon (vesd össze: „jobb ízű a falat, ha
mindnyájan esznek", Arany Jánostól). Az újabb, úgynevezett freudi lélekelemző
módszer, éppen ellenkezően, ezt az étvágytöbbletet a vendég jelenlétében,
annak az öntudatlan, szaknyelven: a tudat küszöbe alatt rejtőző
(öntudatlanunk is tud illemet, és nem lépi át a küszöböt, ha nincs meghívója)
irigységnek tulajdonítja, amivel mások élvezetét szeretnők elkaparintani,
s így inkább többet igyekszünk enni a szokottnál, csakhogy nekik kevesebb jusson. Bizonyos szempontból mindkét
felfogásnak igaza van. És aki azt mondja, hogy mindkettőnek nem lehet
igaza — annak is igaza van. Feltéve, hogy az illető vendég.
A
vendégnek kétszer örül az ember. Amikor jön és amikor
megy. (Vesd össze: „Mutti, ge'ma
schlafen, die Gáste wollen hám.")
Az alapfogalmakon kívül a „vendég" szó más vonzatokban
is szerepel. Beszélünk a „vendégjog"ról átvitt értelemben,
egyesek szerint ez csak annyit jelent, hogy mindenkinek joga van vendégnek
lenni, mások úgy értelmezik, hogyha már az ember vendég, olyan dolgokat
engedhet meg magának, amiért otthon fejéhez vágnák a levesestálat: véleményt
mondhat a feleségéről, és partnernője térdét nyomkodhatja az asztal
alatt.
Van aztán „vendégszó", mint nyelvészeti kifejezés,
van „vendéghaj" és „vendégoldal" (lásd: „szörnyű vendégoldal
reng araszos vállán", Toldiból), ami alatt a szekérkas tartórúdját kell
érteni, és nem előbb említett partnerhölgy derekát. Az
utóbbi évek szokásai egy új fogalmazást dobtak fel: beszélünk „fizető
vendég"ről és „nemfizető
vendég"ről („paying
guest") — utóbbi alatt nem a főpincérek
által ismert kávéházi fogyasztó értendő, hanem az úgynevezett
„cserevendég", ami úgy jön létre, hogy egy angol úr például hozzánk jön és
én elmegyek hozzájuk, aminek kettős előnye, hogy őt se látom
egy darabig és a családomat se. A cserevendégről még egy
megjegyzendő, hogy nem szabad összetéveszteni a cserebogárral, ugyanis
nem illik tőle megkérdezni se azt, hogy mikor lesz nyár, mert távozására
vonatkozó célzásnak veheti, se azt, hogy sokáig éleke,
ha rövidesen nem megy haza. Egyébként a „cserevendég" szó tartalmát
kimeríti sokszor az a jámbor óhaj, hogy szeretném egyes vendégemet kicserélni.