CSENDESEN, CSAK CSENDESEN
Zürichből
táviratozzák: Svájci lapok jelentése szerint Thun-ban minap szakértő bizottság előtt bemutattak egy újfajta géppuskát,
amely szenzációként hatott. A találmány túltesz mindenen, amit eddig e téren
elértek. A mechanizmust villanymotor hajtja, ami rendkívül sebessé teszi a
működést. A legnevezetesebb a találmányon az, hogy a lövések minden
detonáció nélkül történnek.
Az
emberi fajta boldogságáért harcoló tudomány újabb diadalát hirdeti
lángbetűkkel egy rövid hír — egyre csökken a megoldásra váró technikai
problémák száma, közeledünk a tökéletesség felé. Örömtől dagadó szavakkal
bár, mégis boldog vagyok, hogy első vagyok, aki közlöm Önökkel a
nagyszerű hírt — felfedezték a hangtalan gépfegyvert! A
szakértő bizottság összeült, megállapította a felfedezést — a hír meg van
erősítve, nyíltan lehet beszélni róla. És szorongó, aggódó szí‑
11 vünkből, melyet — most már nyíltan bevallhatjuk — összeszorított
a remegő kétség: vajon felfedezik-e a hangtalan gépfegyvert? most már a megkönnyebbülés boldog kiáltásával szakadhat
fel: végre!
I: Végre! Hát nem verekedtünk
hiába — hát nem szenved‑
tünk hasztalanul: felfedezték.
Most már bevallhatjuk nyíltan, na hát erről volt
szó! Na ez hiányzott nekünk! Csak nem akartunk szólni,
mert az ember mégiscsak restelli az ilyesmit, nyíltan kérni azoktól, akiknek
kötelességük volt belátni, hogy az embernek joga van ahhoz a kis hangtalan gépfegyverhez,
ha nem is szól az ember, de magában azért mégis elgondolja, hogy mi lesz már
azzal a hangtalan gépfegyver
rel? Még se lehet azt csak úgy
eltiltani az embertől, mir nix, dir nix. Most már
őszintén megmondhatjuk, ha volt valami kis duzzogás meg türelmetlenség a népek
lelkében, hát ez volt az oka, nem rosszkedv meg ilyesmi, mint ahogy egypár
lelkiismeretlen hízelgő el akarta hitetni azokkal, akikre tartozik. Kérem
alássan, tessék elhinni, az a katona is csak ember, édes istenem — ő se
lopta a füleit. Nevetséges dolog, hogy a huszadik században, a kultúra és
technikai vívmányok fellendülésének nagyszerű napjaiban ott tartson még a
művelt európai katona, hogy a gépfegyver egyszerűen csak beledörömböljön
a fülébe. Bezzeg a vezérigazgatók tapétázott ajtókkal zárják ki a kellemetlen
hangokat. Mondjuk ki nyíltan és egyszerűen, embertelenség volt az, igenis,
embertelenség, az a lárma, amit az a gépfegyver csinált. Eltekintve attól, hogy
az ember nem tud aludni tőle, az állandó zaj — ezt hozzáértő orvosok
mondják — nagyon rossz hatással lehet az idegekre — igenis, mondjuk ki
nyíltan, az ember ideges lesz tőle, sőt huzamosabb idő után, mit
csűrjük-csavarjuk, még fülzúgást is kaphat. Hát ez ma a kényelem
századában, igazán nem korszerű jelenség — itt volt az ideje, hogy ezen
végre segítsenek.
A hangtalan gépfegyver ilyenformán méltán sorakozik a
század többi nagy találmányához, a hangtalan telefonközponthoz, a hangtalan
operaénekeshez és a hangtalan ellenzékhez. Bizonyosak vagyunk benne, hogy e
felfedezésnél nem áll meg a fáradhatatlan tudomány, mely az emberi boldogság és
kényelem és szépség eszközeit kutatja. El lehetünk készülve a hangtalan
ágyúra, a fuvola hangú puskára, a klarinét hangú gázbombára és más kedves,
művészi meglepetésre. A gépfegyver csúnya, fülsértő lármájának
kiküszöbölését csak egy lépés választja el még finomabb, még gyengédebb ötletektől
— ki tudja, nem-e találja fel a közeljövőben valami lel
kes tudós a muzsikáló
gépfegyvert, mely működés közben régi, kedves keringőket játszik,
sőt komolyabb operaáriákat is, a jelenlévő katonák gyönyörködtetésére
és művészi érzékének fejlesztésére? Micsoda perspektíva!' Ó század!
(Itt 15 sort törölt a cenzúra)
Pesti Napló, 1917. május 1.