RIF, RŐF ÉS RÜFF KABILOK

Abd el Krim, riffkabilok, sőt rüffkabilok, sőt rőfkabalák, azonkívül ez a dolog, a majomperrel, aminek hullámai még mindig nem ültek el, sőt egyre valószínűbb, hogy a zsidók... hogy is van csak ez a dolog, az árjával meg a semitával, most kezdem kicsit összezavarni, az igaz, hogy egy kicsit meleg is van. Hát hogy is, nézzük csak, Kovács úr.

Az igaz, hogy ezek a berberek tulajdonképpen semiták, másrészt azonban mégiscsak a keresztény szabadságeszmét képviselik a franciákkal szemben, akik tehát tulajdonképpen zsidók, amikor az imperializmus átkos izéjével jönnek, ami nem más, mint a zsidók által tönkretett Európa végső vonag­lása, szemben a szabad és független nemzeti függetlenség je­gyében a gonosz darwinisták ellen harcoló KuKluxKlan izzó fajiságát aláaknázó destruktív mentalitás, vagyis magyarán: zsidó vircsaft.

Egyébként, aki nem hiszi, hogy árja és szemita, az két külön bolygó a világon, soha meg nem érthetik egymást, illetve, hogy az árja az igen a zsidót, de a zsidó az nem az árját, ezt már a zsidó Weininger is bebizonyította, világosan kimutatva, hogy kereszténynek lenni az nem olyan könnyű, mert például az angolok, azok, mentalitás szerint — márpedig a fajlagosság szem­pontjából a mentalitás számít, semmi egyéb —, szóval az ango­lok, azok tulajdonképpen zsidók, meg a négerek is, sőt sok te­kintetben a spanyolok is, azonkívül zsidók még az összes nők a világon (mentaliter!) faj és felekezetkülönbség nélkül, továbbá hogy el ne felejtsem, a zsidók közé számíthatók még a zsidók is. Mert ugye, nem arról van szó, hogy ki minek született, vagy minek van beírva, még csak a fajiság se bizonyít, mert a fajiság mélyebb értelmében a mentalitással van meghatá­rozva — és mentalitás dolgában mindenki zsidó, aki nem a hazájáért és vallásáért harcol, tehát elsősorban a zsidók, vi­szont mindenki keresztény, aki védi a hazát és vallást, így például a cionisták, akik tehát nyilvánvalóan... vagyis, hogy is van ez a dolog? Mondjuk így: zsidó, aki darwinista, nem zsidó, aki nem szopja be a majmot, hanem igenis tagadja.

Le lehetne egyszerűsíteni a dolgot. Ki kellene mondani, hogy az emberek általában nem a majomtól származnak, ki­véve a zsidókat, akik igenis a majomtól származnak. Ez volna az egyik, gyökeresebb megoldás — a másik, liberálisabb, arra való hivatkozással, hogy a majmok karakterük és erkölcseik szerint azt a szerepet játsszák az állattársadalomban, amit a zsidók az emberi társadalomban (ezt több karakterológus ki­mutatta már) — levonná a konzekvenciát és törvénybe iktat­ná, hogy mivel az ember a majomtól származik, mivel pedig a majom zsidó, tehát az emberek általában hasonlítanak a zsidókhoz.

Magyarország, 1925. augusztus 2.