AHOL NYARALUNK

És szólt a nőm könnyek közt:

— Ezt érdemeltem én, ezt az életet? De úgy kell nekem, előbb gondoltam volna meg a dolgot! A Mácsikék már régen a Riviérán vannak, a Durcsákék autón mentek fel a Dolomi­tokba, a Krecsmerikék Grenobléban üdülnek, a Rocsporicsék legalább Badenben — és én Pesten kuksolok, mint a facér cse­léd, akit nem vitt magával a gazdája. A világ tele van szép­séggel és csodával, nyara van minden pimasznak, ahogy a költő mondja: csak én pusztulok el nyomorultan ebben a ki­halt fészekben, ahol nem meri az utcára tenni a képét tisz­tességes ember, mert restelli, hogy még mindig itthon van... Éppen most olvastam egy útleírást Engadin völgyéről, a világ legszebb, legcsodálatosabb városa, a prospektus is azt mond­ja, pedig neki igazán nem érdeke!... a legfinomabb társaság van ott együtt... az a híres író, a Fraccaroli is ott lakik a fe­leségével, azzal is meg lehetne ismerkedni... azt mondják, nincs több olyan a világon... micsoda ligetek és milyen fürdő és strand... de én itt rothadok a proletárok közt, Pesten, mert az uramnak nem méltóztatott télen gondolni rá, hogy Engadinba mehessek nyáron.

És szólt Fraccaroliné őnagysága, könnyek közt az urához.

— Ezt érdemlem én, ezt az életet... De úgy kell nekem, elóbb gondoltam volna meg a dolgot!... A Boudeték már régen Nizzában vannak, a Courtevoisierék Hollywoodban, a Lebidoisék Viareggióban — és én itt kuksolok Engadinban, mint a földhözragadt béresasszony a hegyoldalban, akinek nyomorék az ura a nyomortól. A világ tele van szépséggel, csodával és látnivalóval és egzotikummal — és én itt hervadok el ebben az isten háta mögötti unalmas fészekben, az erdő közt... És éppen most olvastam egy útleírást Budapestről, a magyar fővárosról... a legcsodálatosabb város, nézd meg ezeket a fényképeket... micsoda kilátás a Dunáral... és ezek a hidak!... és lépten nyomon fürdők és strandok és természe­tes források... és a Dunán egy nagyszerű sziget... nézd meg ezt a képet... és ott tölti a nyarat Inti is, a világhírű író, a fe­leségével... csak én korhadok itt el, a parasztok közt, mert az uramnak nem méltóztatott gondolni rá, hogy nyáron Buda­pestre mehessek.

Bácsmegyei Napló, 1926. július 23.