VISSZAHÚZTÁK A SORSJEGYEM

Visszahúzták a sorsjegyem. Tetszik tudni, mi az, mikor visszahúzzák az ember sorsjegyét, vagyis megnyeri a legkisebb nyereményt, ami az adószázalékot leszámítva pontosan annyi, mint amennyiért a sorsjegyet vásárolta? Vagyis nem nyertem és nem vesztettem. (Itt jegyzem meg, nem szabatos és nem is jogos ez az ígérete az államnak: minden második sorsjegy nyer, mert kérem, a visszaadott tét nem nyereség.)

Az árusító, akinél a sorsjegyet vettem, beváltásnál figyelmeztetett, hogy nem kell annyival megelégednem, ha nem akarok — a tét áráért vehetek új sorsjegyet és játszhatom tovább, majdnem a fele benne van még a számoknak az urnában, pályázhatom még a főnyereményre is ezzel a „pótsorsjeggyel", ahogy hivatalosan nevezik.

Visszautasítottam az ajánlatot, és beváltottam a kihúzott sorsjegyet.

Nem mintha égetően szükségem lett volna a pénzre, vagy mert kihalt volna belőlem időközben a kockáztató kedv.

Ezen a húzáson nem óhajtok többé részt venni. Egyszerűen meg vagyok sértődve.

Sokkal jobban, mintha egyáltalán nem húzták volna ki, elvesztettem volna a tétet.

Jelképesnek érzem a dolgot, nagy ellenfelem, Szerencse Őnagysága, Véletlen Őfensége részéről.

Ha elvesztem a tétet, rendben van, vesztettem. Mindenesetre az az érzésem, Őfensége elfogadta a kihívást, kiállt velem a nagy mérkőzésben, mely negyedszázad óta folyik közöttünk, s amelyben mindig én maradtam alul. Kiállt velem, megverekedtünk, s én megint alul maradtam, sokakkal, a többséggel együtt, amelyből olyankor, mikor sorsjegyet veszek, ki akarok emelkedni, abban a titkos meggyőződésben, hogy jogom van hozzá, méltó vagyok rá.

Vesztettem, elestem újból, de a lovagiasság szabályai szerint. Emelt fővel járhatok, bármikor, ezredszer újra kezdhetem, nekimehetek megint Véletlensárkány százezer fejének, ezeregyedszer talán sikerül azt a fejet lecsapnom, melyben a Sorsom ül, makacsul és elszántan, hogy életemben nem enged közel Függetlenség és Szabadság és Becsület forrásához, a Pénzhez.

De így?

Mintha pofoncsaptak volna.

Szerencse Őkegyelme egyszerűen nem áll szóba velem. Nem érdeklem őt, mint eset.

Már nem gyűlöl, mint eddig, egyszerűen semmibe vesz, elnéz a fejem fölött, nem ismer meg, levegőnek tart. Nem ül le velem játszani.

Visszaküldi sürgető és könyörgő és fenyegetőző levelem, anélkül, hogy felbontotta volna, „Címzett nem vette át" felirattal.

Pályázatomat nem engedi versenyre.

„Kettő vagy semmi" — kiáltottam feléje kevély koldusgőggel, de neki nem kell az egy se.

Nem fogadja el, amit áldozatul felajánlottam, a szegénységemet se.

Nem engedi meg, hogy utolsó falatomat megosszam vele. Élni nem hagy, de az se kell neki, hogy meghaljak érte. Ez a nő már nem szeret engem.