CINI ÉLETE

Mi tűréstagadás, ez bizony nagyon rossz szokássá lett nálunk, otthon. Méghozzá kénytelen vagyok őnagyságát beárulni, sőt meghurcolni a nyilvánosság előtt, ő kezdte a rossz szokást. Cini akkor csöpp volt, kétéves — nem egy Murilloangyal vagy Tapióka gyermeklisztreklám, azt nem. Legyünk tárgyilagosak és becsületesek, a becsületes magyar népnyelv nyiszlettnek jelöli az ilyen gyereket. Csak elszánt tekintete és feszülő vitorlák gyanánt elálló fülei engedtek sejteni a későbbi vizipólóbajnokot.

De hát mégiscsak ő volt azért a Cini, s mint tudjuk, az anyai önérzet nem ismer határokat.

Csak hát némely anyánál ez az önérzet visszafelé csap, a határokon belül.

Nekem már akkor nem tetszett a formula, mikor először hallottam.

— Esküszöm Cini életére! — mondta őnagysága szikrázó szemekkel, holott senki sem kényszerítette, hogy esküdjön abban a dologban. Véletlenül az a dolog elég fontos ügy volt s az eskü, természetesen, jogosan oszlatott el minden kételyt.

A baj ott kezdődött, mikor kevésbé fontos ügyekben újra előkerült a formula. Hovatovább nemcsak szűkebb családi plénum előtt, hanem baráti és barátnői társaságban is.

— Micsoda? — pattant fel őnagysága a vendégek előtt. — Hogy nem előírás szerint csináltam a madártejet? Cini életére, kilenc tojást vertem bele!

Ekkor igen határozottan és erélyesen tiltakoztam az ilyen túlzások ellen, és őnagysága meg is ígérte, hogy Cini életét jövőben kihagyja a bizonyító érvek szótárából.

De már késő volt.

Cini életét átvették ismerőseink.

Egy napon csak hallom, a bridzsasztal felől, egy úr, nem családtag, csak „bejáró".

— Esküszöm Cini életére, négy treff volt benne!

— No de kérem! — mordultam oda szemrehányóan.

Amire persze nevetés lett, de ez nem akadályozta meg, hogy a métely tovább terjedjen. Cini élete hovatovább átvette a próféta hírhedt szakállának szerepét, amelyre minden ájtatos muzulmán esküszik. Katonaviselt emberek a büszke jelszót, „kardomra esküszöm!" (vagy kardbojtomra, á mou pannohe!", mint Cyrano) Cini életével kezdték behelyettesíteni.

Minap a villamoson utazva két ismeretlen hölgyet hallok beszélgetni.

— Hát én felelek érte, hogy nem volt semmi dolguk egymással! — mondja az egyik.

— Ugyan ne mesélj, honnan tudod? Nem zörög a haraszt...

— Micsoda? Hát esküszöm Cini életére...Ami sok, az sok.

— Bocsánat — szóltam közbe —, bocsánat hölgyeim, tudják önök, ki az a Cini?

Az esküdöző vállat vont.

— Nem tudjuk. De ezt így szokás mondani.

Ennek véget kell vetni, mielőtt hivatalosan átveszik ezt a szöveget. Ma reggel rapportra hívtam a fiamat.

—Ferenc — mondtam nagyon komolyan —, tudod, hogy kellemetlen és kínos szállóige lett a gyerekkori becenevedből. Ez ellen tenni kell valamit, családi becsületünk nevében.

Ferenc vállat vont.

Én nem tudok semmiről — mondta —, valami tévedés lesz a dologban. A magam részéről sohasem hallottam, hogy léhán vagy tiszteletlenül beszélne valaki rólunk vagy róla. Ha megtudom, ellátom a baját az illetőnek. Esküszöm Cini életére.