ALADIN ÉS ALADÁR VAGY A JÓ MODOR ISKOLÁJA
Új Magyar Illemtan

A csőcselékösztönről

ALADÁR. Már harmadszor hallom tőled ezt a kifejezést: erős benne a csőcselékösztön.

ALADIN. De csak most kérded meg, mit értek alatta.

ALADÁR. Igen, azt hittem, olyasvalamit, mint ahogy általában használják. Legutóbb azonban egy olyan finomkodó, különcködő úrra alkalmaztad jellemzésül, hogy azt kell hinnem, valami egyéni mellékjelentése van nálad ennek a szónak.

ALADIN. Úgy is van. Sok évi tapasztalat után különült el rokon fogalmaitól, amilyen például: csordaösztön, vagy a formában hasonló, lényegben ellentétes fogalomtól, aminek társadalmi szolidaritás, újabbankollektív érzés a neve. A csordaösztön hasonlít hozzá - de mégis más! Csorda alatt, ha nyers és durva formában is, de legalább állati értelemben, egészséges közösséget értünk, életérdekeiben a csordavezetőhöz alkalmazkodó ostoba, de hasznos célú társaságot. A csordaösztön alacsony, de nem aljas tulajdonság: nem ellentéte, csak nagyon fejletlen és primitív foka ama legmagasabb eszménynek, ami az emberi együttérzés, a társadalmi érdek gondolatában jut kifejezésre. Elmenni a harcba, lelkesedés és meggyőződés nélkül, mert a vezér akarja; ez csordaösztön, amiért a vezető felelős, akár helyes, akár nem, ez magában igen nemes erény lehet. A csőcselékösztön ott kezdődik, mikor nem ezért mozdulok meg, mert a vezetőt figyelem, s a vezető megindult, hanem ott, mikor egyszerűen azért lódulok neki, mert látom, hogy a többiek, maga a csorda, kezd el mozgolódni.

ALADÁR. Ez egyszerűen utánzási ösztön. Majomkodás. Atavisztikus vonása az emberi természetnek.

ALADIN. Tévedsz. Ha így lenne, nem éreztem volna szükségét megkülönböztető szakkifejezésnek. A majmolóösztön, irányában és eredményeiben, igen értékes erőforrása lehet még a legjobb értelemben vett fejlődésnek is: mindig azon múlik, kicsoda vagy micsoda a példakép, miután a majom nem válogat, leutánozza a kifogástalan úriembert csakúgy, mint az alattomos rablógyilkost. Ha a sötét korszakok gyors változatait a majomösztönnek köszönhetjük, neki köszönhetjük a felvilágosodás éveit is, ez az ösztön termékeny és egészséges talaja a dudvának és a legjobb gabonának egyformán. Soha a smokkról vagy a sznobrólnem mondanám, hogy csőcselékösztön dolgozik benne, ő egyszerűen a divat után megy, és ha a jó dolgok: művelődés, tanulás, jóság és szeretet divatban vannak, számíthatsz rá, mint megértőre. A majomösztön önmagában nem ártalmas dolog, és nincs is ellentétben a bölcsességgel és a jó modorral (annyit már sejtesz ugye, hogy ez a két fogalom rokon jelentésű az én szótáramban). Hogy nyakkendőt hordunk és keménykalapot és több haszontalan dolgot, és hogy bizonyos céltalan szokásokat tartunk be mind a ketten, ennek az oka az egészséges majomösztön, s a magam részéről inkább tartanám beteg és ostoba eredetieskedésnek, be nem tartani e szokásokat, mint a majomkodást, hogy betartjuk őket. Engedelmeskedni a divatnak még nem bölcsesség, de már-már jó modor, feltéve persze, hogy engedelmességünk nem vakbuzgó rajongás, csak szerény törekvés, hogy alkalmazkodjunk, s ne keltsünk feltűnést.

ALADÁR. Hol kezdődik hát a csőcselékösztön?

ALADIN. Éppen ott, ahol csordaösztön és utánzás végződik: amikor nem arról van szó, vagy valami közösség inspirál cselekvésre a maga megmozdulásával, hanem arról, hogy a nagyon is egyéni módon velem született kajánság, önzés, vagy éppen rombolási vágy keres és talál magának táptalajt, igazolást, ürügyet, módot és alkalmat az érvényesülésre, a tömegen keresztül, áthárítva a felelősséget a tömegre. A csőcselékösztön eszerint paradox valami: egyéni tulajdonság, ami csak tömegben fejlődik ki, s ilyenkor történnek azok a beteg és káros események, amiktől elszorul az egészséges szív, s az erős és nyílt tenyér ökölbe szorul. Ó igen, a csőcselékösztön is utánoz - de mindig azt választja ki a sok lehetséges utánoznivaló közül, ami perverzus, tehát nagyon is egyéni, a birkózó nemes erőfeszítéséből csak a grimaszt, a szónok indulatából, amit az igazság gondolata gyújtott benne, csak a hadonászó karokat s a rikácsoló fisztulahangot. Ebben az ösztönben egyénivé válik a tömeg, s miután ez a fordított folyamat természetellenes, ez a Tömegegyén, a Csőcselék, mindig visszataszító és ellenszenves. Ha megkérded, mi a különbség tömeg és csőcselék között, két képet állítok eléd, melyek lekicsinyített formában ábrázolják mind a kettőt. Az elsőben koldus áll az utcasarkon: ketten megállnak, adnak neki, egy harmadik is megáll, kíváncsian, azt hiszi, valami látványosság vagy olcsó kiárusítás, aztán elszégyenli magát, s inkább ő is előkotor néhány fillért, hogy haszontalan ácsorgónak ne láttassék. Ez még csak tömeg, ártalmatlan, néha hasznos csoportosulás. Most képzeld el, hogy valaki, egy haragosa, verni kezdi a koldust. Amíg kettőn áll a vásár, egy harmadik esetleg szétválasztja őket, vagy a gyengébb pártjára kél, de figyeld meg: mihelyt úgy alakul a helyzet, hogy ketten, vagy pláne hárman vernek egy negyediket, mindig akad egy ötödik, aki kérdés nélkül, sejtelme nélkül annak, hogy mi történik itt, odarohan, és segít verni és rúgni és leköpni az ismeretlen boldogtalant. Itt, ennél az ötödik keréknél, ennél a fölösleges és haszontalan csirkefogónál, akit senki se hívott, akire semmi szükség, aki ítéletet hajt végre, lincs-törvényt csinál egy egyszerű nézeteltérésből, csak azért, mert szeretne ütni és verni és rúgni és csípni, de mindig gyáva volt hozzá, hogy maga adja a bankot, ennél az ötödiknél kezdődik, s utána, a hatodikon és százezrediken át, a Karthágót oktalanul megrohanó római hadak, a Bertalan-éjek, a Szeptember Másodikák, a kisenyevi pogromok véres gőzében hízik és puffad és vigyorog ez az egyszerű és ezerkezű és százcsápú hindu szörnyeteg, ez az Érdekes Egyéniség, ez az önmagát a Fajta Akaratáért Felelős Megváltónak hirdető szemtelen demagóg, ez a Barabbást üvöltő érctorka a rémült Tömegnek, amelynek minden porcikája Krisztus után sóhajt, s nem ismer magára a rémes torzpofában, mely az ő nevében ítél és cselekszik - ez a Valaki ama Csőcselék s az ösztön, mely lehetségessé teszi, némely beteg lélekből származó fertőzés: soha nem a tömeg szüli, mindig ez a beteg egyén: a csőcseléklelkű ember vagy némber.

ALADÁR. Például?

ALADIN szünet után. Sajnos, igen kiváló értelmű és tehetségű férfiak voltak közöttük, a történelem tanúsága szerint. Uticai Cato is ilyen volt, a maga véres fantáziájával, mely nem tudott szabadulni egy porrá égett város, lemészárolt százezrek borzongató és kéjes képzeletétől. Mindig akadtak ilyenek, de egy kor nevelése és modora, mint korszellem és divat, éppen abban nyilatkozik meg, hogy az effajta hajlandóság és ízlés kénytelen-e szégyenkezve bújni vissza beteg képzetei közé, a paplan alá, vagy megengedheti magának, hogy nyílt piacon, akár a szószéken kiáltsa világgá utálatos látomásait. Íme láthatod, a kor modora és ízlése, hogy válhatik sorsává és végzetévé, történelmi szerepévé egy egész nemzedéknek, mely elmulasztotta önmagát nevelni, s elődeitől nem örökölt még olyan szerény illemtant se, amilyen a kettőnk beszélgetéséből alakul ki idővel, ha az olvasónak is úgy tetszik.

Pesti Napló, 1933. április 9.