Levél a tisztelt Fődiplomata úrhoz

Nagy részvéttel olvastam a Kis Képes Újságban, hogy milyen zavarban tetszik lenni, igen tisztelt Fődiplomata úr. Én csak egy szegény, tartalékos katona vagyok, aki nem ért az ilyesmihez, de hát jó pap holtig tanul, és mindenkitől lehet valami okosat tanulni, gondoltam, bizony felkeresem szerény soraimmal igen tisztelt Fődiplomata urat, mert az már igazán csúnyaság, amit a Fődiplomata úrnak tetszik szenvedni a gondok miatt, én ugyan igazán megsajnáltam, mert az borzasztó lehet, tudniillik olvasom, hogy Oroszország azt izente a Fődiplomata úrnak, hogy válaszoljon, hajlandó-e a monarchia leszerelni, vagyis hazaküldeni a tartalékosokat, a civilizáció nevében, mire Oroszország is leszerelne, hogy ne legyen háború, hanem a népek békességben éljenek és fejlődjenek tovább, mire a Fődiplomata úr azt izente, hogy majd megfontolja a dolgot, és gondolkodási időt kért, és ennek már idestova két hónapja van, hogy a Fődiplomata úr azóta furtunfurt gondolkodik ezen, hogy leszereljek-e, aszongya, vagy ne szereljek le, és nem tudja azt kigondolni, hát ez ám nagy szenvedés lehet, ennyit gondolkodni, hiszen ez baromnak való, nem embernek, ez a sok gond, amitől az embernek csak a feje fő és nem lehet végére járni a dolognak, hát miután ez már olyan régóta tart, és nagyon megsajnáltam a Fődiplomata urat, és spekuláztam magamban reinigolás meg fegyverpucolás közben, hogy miképpen lehetne a Fődiplomata urat ettől a sok gondolkodástól megmenteni és kigyógyítani, mert szíve csak van az embernek, amivel még az oktalan állatot is megsajnálja, nem igaz, hát mondom, kifundáltam ám valamit, hogy hogyan lehetne segfteni a Fődiplomata úrnak a nagy gondolkodásán, majd meg tetszik látni, hanem tessék a tanácsomat megfogadni, és úgy pontosan csinálni, ahogy mondom, én csak egy szerény tartalékos vagyok, hat gyermekkel otthon, akit a háború miatt behívtak, míg el nem múlik a veszedelem, tehát a következő tanácsot adom, mert én eztet kipróbáltam a gondolkodási betegség ellen, és nálam nagyon jól bevált, úgyhogy azóta már nem gondolkodom, és egész egészséges vagyok, igaz szívvel és ingyen most hát átadom a receptet a Fődiplomata úrnak a következőképpen, hogy tessék holnap reggel felkelni, öt órakor pontosan, és tessék feltenni a hátára egy tornisztert, jól megtömve, és egy bródzsákot és két patrontáskát, éleset, és tessék megindulni, és menni Piliscsaba felé, de olyan tempóban, hogy kilencre odaérjen, akkor tessék felmenni a legmagasabb hegyre, de szaladva tessék menni, fegyvert le a vállról, azon az oldalon, ahol olyan jó göröngyös, és amerről a havas szél fúj oldalt, a völgy felől, a vörösvágási útról, és tessék folyton szaladni, és tessék aztán a hóba hirtelen hasra vágódni, és lőni egyenesen tíz percig, és tessék megint felugrani, aztán megint hasra vágódni, így hússzor egymás után, egészen tizenegyig, mikor aztán már jól lefagyott a füle igen tisztelt Fődiplomata úrnak, akkor tessék megvárni, míg egy kicsit hidegebb lesz még, akkor tessék folytatni az utat Esztergomig, mire este oda tetszik érni, tessék lefeküdni a tábori barakkba, de úgy, hogy ne maradjon már elég hely, tehát két másik ember közé, a két szalmazsák közt

alul jön a jó hidegség, mire éjjel tizenkettőkor majd meg tetszik látni, egyszerre abbahagyja majd a gondolkodást, és hirtelen el tetszik majd határozni, hogy leszereljen-e már, vagy nem, és meg tetszik izenni az Oroszországnak aztat, és olyan jól fogja magát érezni, hogy már nem kell gondolkodni, amivel vagyok igaz tisztelettel Torniszter János tartalékos.