Barátaim unszolására

 

Hosszú gyötrődés után, egy éjszaka végre tol­lat fogtam, és megírtam egy nagy himnuszban a háborúról való érzésemet és hitemet. Hajnalban készültem el: annyira fel voltam izgatva a munká­tól, hogy azt se tudtam bevárni, míg nyilvánosság elé bocsáthatom — elrohantam hazulról, hogy keressek valakit, akinek felolvassam. Az utcán még senki se volt — felültem a földalatti villa­mosra, és kiszálltam a végállomáson. Ott egy szép, nagy kert van, bementem, és sebtiben fel­olvastam néhány ismerősömnek, izgatottan lesve a hatást. A vélemények nagyon különbözők vol­tak.

Zsiráf Gyula, jogszigorló :

„Nagyon hálás vagyok, kedves mester, hogy művét megmutatta nekem. De látja, kérem: ehhez a kérdéshez én nem tudok hozzászólani. Az ilyen nagy dolgokban nekem nincs áttekintésem — nekem ez, őszintén szólva, egy kicsit magas. Talán forduljon Dakszli Bélához, a kritikushoz — annak nagyon fölényes szempontjai vannak. Látja, kérem, nem szeretném, ha szentimentálizmussal vádolna — de az én kedélyemet a kicsiny dolgok melegítik: — egy virágocska, egy fűszál... egy elejtett csipkezsebkendő a földön... ezek az én világom, s nézetem szerint a művészetnek is ezek a valódi anyaga... Különben, a háború katonai szempontból sem érdekel, mert orvosaim, mint jól tudja, szívelzsírosodást állapítottak meg..."

Fóka Szilárd, középiskolai tanár :

„Tudod, kedves barátom, hogy szókimondó ember vagyok, s nem veszed rossz néven, ha Őszintén megmondom: ez a műved egyáltalán nem sikerült. Nem is értem, hogy jutott eszedbe ilyen zagyva és értelmetlen, sőt legfőképpen érdektelen dologhoz hozzányúlni — nincs művednek egyet­len pontja, amely egy pillanatra is izgathatná az embert. Micsoda tűztől beszélsz te; ugyan kérlek, hogy lehet tűz — a víz alatt, ahol az ember él? Fantasztikus zagyvaság! Az embert az érdekli, ami a víz alatt van — látod, a múltkor egyszer írtál valamit a halnak egy darabban való lenyeléséről az egy igen kitűnő, igen tehetséges munka volt, sajnálom, hogy nem ebben az irányban foglalkoz­tatod képességeidet. Egyébiránt, ha az én vélemé­nyemben nem bízol, fordulj az én imádott meste­remhez és tanítómhoz, Rozmár Gáborhoz: bizo­nyos vagyok, hogy ő is ugyanezt mondja majd neked. Én is tőle tanultam ezt az őszinte szókimondást."

Oroszlán Bulcsú, akadémiai tag:

„Öcsém, verekedésről nem ír az ember, hanem verekszik. A verekedésre szükség van, mert más­képp mit eszik az ember? A történelem tanulsága az, hogy előbb át kell harapni a torkát a gazellá­nak, mert másképp elszalad, és nem lehet meg­enni. Sajnos, köszvényem megakadályoz abban, hogy példát mutassak: igy kénytelen vagyok meg­elégedni a részemre már levágott gazellával, amit, koromra való tekintettel, kikészítve dugnak be nekem ebédre."

Papagáj Zoltán, színész

„Nagyon szép, nagyon hercig, nagyon lendü­letes, de látja, ezt nem értik ám az emberek, ha maga olvassa fel — bocsásson meg, de nem veszi rossz néven, magának roppant kellemetlen riká­csoló hangja van — így elvész az egész mű. De adja ide nekem, én elszavalom majd a legközelebbi hangversenyen — meglátja, nem ismer rá a saját művére, úgy kihozom, ha én egyszer a kezembe veszek valamit. Egyetlen kifogásom van: magánál a hős szürke ruhában jelenik meg a színen — hát ez nem helyes, nem helyes —, a hősnek zöld ruhá­ban kell jönni, piros mellénnyel és kék kalappal, különben nincs semmi értelme az egésznek, higgye el nekem, enélkül fityinget se ér az egész — én ismerem a közönséget, én csak ismerem!"

Strucc Lajos, szociálpolitikus:

„Bárminő költői mű legyen az: mindig keresni kell . egy általános szempontot, amelyből ítélve megkapjuk az érték ismérvét. Ez a helyes szem­pont a művészetben: a szociálpolitika. Ebből a pontból ítélem én meg az ön művét is, és sajnálat­tal jelentem ki, hogy nem találom meg benne a közös baj megoldását — a közös baj pedig az, hogy én nagyon éhes vagyok, tetszik tudni. Már pedig az ön művét én nem tudom lenyelni -- lehet, hogy gyönge gyomrom van, ma is mindössze két gyertyatartót és egy lak- és címjegyzéket ettem, és máris érzem a gyomromban."

Ervin, filozopter:

„Barátom — mit mondjak — el vagyok ragad­tatva — nincs egyéb válaszom — mint a köny-nyeim ... "

Viziló Ödön hivatalnok:

„Én nem értem ezeket az írókat, hogy mit tud járni annyit a szájuk. Mindenféle szamárságról annyit beszélnek, mintha a világ feneke esett volna ki. Hogy lehet valakinek olyan nagy szája?"

Kénguru Andor, vállalkozó:

„Nézze, barátom, én tudom, miért hozta el nekem ezt a dolgot — hogy vegyem meg, és adjam ki, mert ismeri azt a bolond, jó szívemet, hogyha megtetszik nekem valami, képes vagyok minden pénzemet feláldozni rá, csakhogy érvénye­süljön az illető tehetséges, fiatal ember. De látja, most éppen rosszkor jött — egy krajcárom sincs, még az erszényemet is ellopták tegnap."

Barátaim unszolására nem bocsátom nyilvá­nosság elé művemet.