EGY KONCERT KÖRÜL
Marosvásárhelyt
pár
éve
nagy koncertre készülődtek.
A programnak szenzációja
Eötvös
Károly előadása
lett volna. Csakhogy közben a vajdának
egy másik,
nagyobb szabású
előadásba
kellett beugrania a képviselőházban.
A vajda tehát
telegrafált
Marosvásárhelyre,
hogy nem utazhatik le. Nosza
nagy lett a zavarodás a rendezőségben.
Egyikük
föltelefonált
egy újságíróhoz,
Bede Jóbhoz.
— Halló! Baj van!
—No mi? Kigyulladt a koncertterem?
—De
még
annál
is nagyobb! Nem jöhet
a vajda!
— Az bizony
baj! De ha egyszer megmondta, hogy nem megy le, akkor azt bizonyosra lehet
venni. Az öreg az
ilyesmit sokkal lelkiismeretesebben megtartja, mintha azt ígéri, hogy lemegy.
—
Már
most arra akarlak kérni, hogy keríts
hirtelenében
valakit, aki eljöjjön
felolvasni, és
ellensúlyozza
a vajdát.
— Jó! Megpróbálom!
Bede
mindenekelőtt
is kocsiba vetette magát, és
csak azután kezdett töprengeni,
hogy kit kellene megcsípni. Ugyan ki tudná „ellensúlyozni"
a vajdát?
— Hopp!
Megpróbálkozom
Pekár
Gyulával. Ő
testben is tekintélyes.
A. marosvásárhelyiek
meg lesznek elégedve
a kövérségével.
Az ám! Csakhogy Pekár
nem volt hajlandó
a hosszú
utazásra.
Próbálkozott
hát
másokkal
(szükségben
lejjebb is adja az ember). De mindhiába. Mindenkinek volt valami sürgős
dolga, akinek pedig éppenséggel
semmi dolga sem volt — no, azt röstellte
volna a marosvásárhelyiek
nyakára
leküldeni.
Fáradtan, búsan, letörve ballagott be a redakcióba, és nemsokára a telefonhoz hívták. A marosvásárhelyi rendező beszélt:
— No,
mi újság?
— A legrosszabb, barátom, a legrosszabb! Senkit sem találtam.
— Ejnye!
Megmondtad, hogy honoráriumot fizetünk?
—
Persze hogy megmondtam, de az sem csábította
őket.
— Hm... Nézd csak...
nem jöhetnél
te le felolvasni? Bede a homlokára csapott:
—
Tyüh! Ez eszembe sem jutott.
Úgyis
sokat szidják
az újságírót,
hadd tanúskodjék
ez a kis történet
róla,
hogy az újságíró
mégis
önmagára
gondol a legkevesebbet.