PAPÍRHIÁNY
Abban a
kellemes helyzetben vagyunk, hogy végre részletesen
beszámolhatunk
a nagy magyar papírhiány
hiteles és
kimerítő
történetéről:
ha ez a riport ennek dacára egészen
rövid
lesz, kérjük
szívesen
ennek okát
abban keresni, hogy a történet
csakugyan kimerített
bennünket.
Átlapoztuk
az ügyre
vonatkozó
valamennyi okmányt
—
nem kis munka volt, de hálás
és
eredményes,
mert —
de erre mindjárt
rátérünk.
Annyit
mindenekelőtt
meg kell állapítani,
hogy a kormány
a legnagyobb jóindulattal
és
lelkiismeretes pontossággal intézte
az ügyet.
Ezt az is
bizonyítja,
hogy már
akkor, mikor a hiány
még
kicsi volt, tehát
csírájában
a bajnak, nem fogván fel könnyelműen
a kérdést,
a kormány
foglalkozni kezdett a dologgal, és felszólította
az illetékes
köröket,
terjesztenék
elő
a helyzetet.
Az illetékes körök részletes
felterjesztést nyújtottak be
a kormánynak,
megjelölve a papírhiány méreteit és jelentőségét.
Ezt az okmányt haladéktalanul
átküldték
a Papíripari
Ellenőrző
Miniszteri Szakosztály Albizottságának,
ahonnan, hivatalos pecséttel, a Rostfeldolgozó
Központ
Átlagosító
Bélyeghatóság
Illetményi
Vezérképviselethez
került,
mely intézményt
„sürgős"
felirattal figyelmeztette a Közös-Felszak-al-bizottmányi-Mérlegosztály
Háncsfelügyelősége,
hogy azonnal csatolja az iratokat a Vércse-Cseppfolyós-Adóalanygyűjtő
Társvezetőséghez
beküldött
postába.
Itt
történt
aztán
az a kis tévedés,
ami némi
hatással
volt az ügyre,
s amit sikerült
kinyomoznunk. A fenti hatóság
iktatójában
annak rendje és
módja
szerint legépelték
az átiratot
kezünkben
volt az az okmány,
és
megállapítottuk,
hogy a gépírókisasszony
egy helyen „papír"
helyett „tapír"-t írt, és
ez a kifejezés
került
aztán
az okmány
felzetére.
Előre kellett ezt bocsátanunk,
mert csak így
érthető,
hogy ebből
az intézetből
az okirat egyenesen a Természetrajzi Múzeum
Balparti Igazgatóságához
került,
ahonnan haladéktalanul
áttették
az Állatkerti
Igazgatóságot
Ellenőrző
Miniszteri Osztály
előadójához.
Innen kezdve aztán igen
gyorsan intéződött
az akta. Már
két
hónap
múlva
hivatalból
felkérték
az Állatkertet,
referáljon
sürgősen
ebben az ügyben
a miniszterelnökség
egyenes felhívására,
mert a kormány
élénken
érdeklődik
az ügy
iránt.
Az ezen
okmány
dátumától
további
két
hónapra
terjedő keltezésekkel
jelölt
aktákban
semmi különösebbet
nem találtunk:
elintézést
csak e hó
elején
írtak
rá
az aktacsomóra.
Az ügyosztály
referense tisztelettel visszazárja a csomagot a miniszterelnökségre,
azzal a megjegyzéssel,
hogy amint az a négyszázhatvankilencezerhatszáznyolcvanhetedik
b) mellékletből
kitűnik
—
az Állatkert
igazgatója
véleményezése
szerint van ugyan némi hiány
tapírokban,
mert a két
év
előtt
született
két
kis tarka tapír
megdöglött,
de ez a hiány
korántsem
akkora, hogy nagyobb üzemi zavarokat idézne
elő.
Ezzel a véleményezéssel került vissza az
akta kiinduló helyére, ahol utánjárással rájöttek a hibára, és újabb
felterjesztést intéztek a kormányhoz. Ebben
az időben azonban,
sajnos, a dolgot már nem lehetett orvosolni, mert közben a papírhiány olyan mértéket öltött, hogy az ügyre vonatkozó átirathoz
már nem volt
papír. A készletet, ami
fél évvel azelőtt megvolt
még, teljesen
felemésztette a tapírhiányra vonatkozó aktacsomag.