KIRE HASONLÍT PISTIKE?

Édes Olgám, ugyan kérlek, de furcsa vagy... hogy nekem nem tetszik a ti Pistikétek, aki pár héttel ezelőtt született... már hogy mondhatsz ilyet, először is nagyon aranyos gyerek, má­sodszor mi van egy ilyen apró gyereken tetszeni, illetve nem tetszeni való? Szerintem ezek egészen egyformák... Ellenben bevallom neked, ha már így szóba került — én azért mentem el hirtelen, mert már nem bírtam tovább — de nem a gyereket vagy benneteket, mert ha egyedül vagytok, nagyon szívesen maradtam volna —, én a vendégeiteket nem bírtam már, akik jöttek gyerekcsodálni hozzátok. Én nem vagyok az eredeties­kedés embere, de az az egyöntetűség, amivel ezek a vendégek áradoztak, mintha összebeszéltek volna, végre mégiscsak fá­rasztó... Hogy mindegyik azzal kezdi, hogy már sok gyönyörű gyereket látott, de ilyen csodálatos szépséget, mint ez a Pis­tike... hogy ez olyan, mintha festve volna (a festményre ezek azt szokták mondani, olyan, mintha élne), aztán mindegyik odavolt, mikor mondjátok, hogy még csak pár hetes, hogy le­het az, hiszen olyan fejlett, mintha féléves volna, ami mégis­csak túlzás. De addig még rendben volna minden, míg el nem kezdik a „kihez hasonlít" kérdést feszegetni, ezt az unalmas társasjátékot, amit világ kezdete óta játszanak a gyerek­csodáló vendégek, és nem veszik észre, milyen unalmasak ve­le. És eltekintve, hogy unalmasak — szédítő, mi jön ki ebből az erőltetett hasonlítgatásból! Az egyik azt állítja, hogy egé­szen az apja, a másik esküszik, hogy egészen az anyja — ezen összevesznek, részletekre térnek, vitatkoznak, kijelentik be­csületszavukra, hogy a szeme, az egészen az apja, de az orrá­ban már van valami az anyjából — ellenben az álla, az mintha egy kicsit az apjáé volna, profilból nézve — elölről inkább az anyja. A végén két vendég csaknem összepofozkodott ezen —a végén már ilyeneket hallottam csak a társalgásból, hogy na­gyon téved, véletlenül, mert a szeme, az egyszerűen ki van vágva az apjának a füléből, ellenben a füle, az tényleg az any­jának a szájához hasonlít. Én, tekintettel, hogy a gyereket a fürdőből szedték ki éppen meztelenül, mikor a vendégek jöt­tek — sietve távoztam, nehogy tanúja legyek, mikor olyan részletekre találnak rátérni, kifogyván a többi részletből, ame­lyekkel kapcsolatban legalábbis kínos lett volna számomra a reménytelen, sőt mondhatnám, tárgytalan vita, hogy az ap­jához hasonlíte vagy az anyjához.