NAPÓLEONNAK NEM VOLT LAKÁSA

Nem tudok szabadulni ettől a gondolattól — lehet, hogy nem szigorúan történelemtudományos szempont és ötlet, de éppen azért — legalább biztos lehetek benne, hogy az oknyomozó történelem még nem foglalkozott vele. Senkinek se tűnt fel a Napóleon körüli irodalom kutatói közt, senki se próbálta ebből a kiindulópontból rajzolni meg a nagy karrier önmagába visszatérő, kacskaringós vonalát.

Pedig tény és való, hogy Napóleonnak tulajdonképpen egész életében nem volt lakása — lakás alatt értve azt a bizonyos izét, szóval lakást, amire az ember fiatalkorában pénzt gyűjt, ami miatt állást igyekszik keresni, lehetőleg fix jövedelemmel, hogy pontosan fizethesse a bért vagy az adót, ha kis házat akar építeni, amit aztán gondosan berendez az ember, mikor megnősül, összeválogatva a saját ízlése szerint a bútorokat, gondolva rá, hogy gyerekek is lesznek majd, akik felnőnek, és majd mondani fogják, hja, ez szolid darab, ez még a nagyapától maradt rám, és hogy a hálószobába még kellene egy állótükör, a szalonba két vitrin, a zongora fölé egy Beethoven-fej, akkor komplett lenne az egész.

Napóleonnak nem volt módjában, nem engedhette meg magának, hogy megszeresse a kályhaellenzőt, a vörös sztórt, a kissé lekopott szélű kredencet, a fiókos szekrényt, aminek a középső fiókjából hiányzik a húzó, de éppen ezért szeretem, mert én vettem magamnak, és mert tudom, mikor esett ki belőle.

Ne tessék olyat mondani, hogy Napóleonnak erre nem is volt szüksége. De bizony lett volna, csak hát nem jutott hozzá. Otthona volt neki, gyerekkorában, hallom, az apjának még volt rendes lakása Ajaccióban, az öregúr még rendes, komoly ember volt, nem hitte volna, mikor meghalt, hogy a fia úgy elzüllik, hogy még lakása se lesz. Napóleon azonban nagyon korán elkerült hazulról, a katonaiskolába járt, pár napra látogatott csak haza, aztán mikor kitört a forradalom, életének éppen abban a korában találta, amikor fiatalemberek kezdenek megkomolyodni, állás után nézni. Szerencsétlenségére ehelyett belesodródott a mozgalmakba; Robespierre öccse hitegette; felült neki. Hónapos szobákban volt ágyrajáró, kávéházi törzsvendég a vidéken, aztán Párizsba került, ott is szállást fogadott, csak nem volt pénze berendezkedni. Később, mikor már elég szép fizetése volt, inkább a mulatságon járt az esze, beköltözött Beauharnais tábornokékhoz albérlőnek — az igaz, hogy utóbb elvette az asszonyt feleségül, miután kompromittálta, de a lakás akkor is az asszony nevére volt írva, és az asszony, úgy látszik, vissza is élt a helyzettel. Elannyira, hogy Napóleon jobbnak látta elutazni Olaszországba, ahol megint csak sátrakban, alkalmi szállásokon élt. Nem tagadható, hogy ezek az alkalmi szállások egyre díszesebbek, lakályosabbak, kényelmesebbek, sőt fényűzőbbek lettek, előbb Egyiptomban, aztán megint Párizsban, így például csaknem két évig, miután császári állást panamázott ki magának, a Tuileriákban is lakott, de innen is ki kellett hurcolkodni. Néhány hét Schönbrunnban, pár nap Pozsonyban, aztán Moszkvában, ahonnan egyenesen kifüstölik, mint kellemetlen lakót, így csavarogja be a világot lakás után lótva egész életében, miközben Európa lángban áll érette és miatta. Ő maga sejtette, édesanyja, Laetitia pedig, úgy látszik, határozottan tudta közben, hogy mindez nem ér semmit, a meghódított világ, a császári korona, még a királyleány, akit utóbb elvett feleségül a jó összeköttetések miatt, hogy ez se ér semmit, ha

egyszer nincs rendes, bejelentett lakása. Laetitia tudta, fel van jegyezve róla, hogy fukar volt, pénzt gyűjtött azzal a megokolással, hogy nem megy majd mindig ilyen jól.

Nem is ment. Amit Napóleon sejtett, Laetitia tudott — arra végre Európa is rájött. Hogy van itt egy csavargó, egy foglalkozás nélküli, aki mindenütt a legnagyobb zavarokat csinálja, mert nem tudott letelepedni valahol. És a végén, mikor különféle vádak súlya alatt letartóztatták, mint valami közönséges gonosztevőt, a sok vád közül, amiket nem lehetett fenntartani, mert az akkori kivételes törvények értelmében követte el bűneit, egyetlenegynek alapján, azon az alapon, hogy nincs foglalkozása és lakása, egyszerűen kitoloncolták Európából, mint alkalmatlan idegent.