CSEKÉLYSÉGEM TIZENNÉGY PONTJA

Van szerencsém a következőkben közzétenni azt a tizennégy pontot, melyeknek teljesítése esetén hajlandó vagyok valamennyi ellenségemmel, úgymint a kiadókkal és azok szövetségeseivel, valamint a Telefonközpont és kapcsolt Részeivel, nemkülönben azokkal a kollégáimmal, akik, mikor találkozom velük, mézédes mosollyal azt mondják: te, milyen jó volt ez a legutóbbi cikked izé, mi is volt a címe; — végre Theisz tanár úrral, aki a harmadikban megbuktatott franciából, kibékülni — illetve, amelyeknek előzetes biztosítása mellett hajlandó vagyok Európa békés és boldog fejlődése érdekében tárgyalni azokról a lehetőségekről, amiknek alapján békejobbot nyújthatunk egymásnak.

1. Ne legyen többé titkos diplomácia. Ha valakinek valami
kifogása van, tessék a szemembe mondani, ne olyankor jusson az eszébe, mikor éppen egy harmadik segíteni akar rajtam.

2. A tengeri hajózás legyen egészen szabad. Ha szólok a konflisnak, hogy álljon meg, és véletlenül nem állhat meg, mert valahol dolga van, vagy mert nincs kedve engem vinni, vagy mert nem tetszem neki, annyit mégis megtehet, hogy szóljon valamit legalább, hogy ígyúgy, ne haragudjak, most nem ér rá, majd legközelebb!

3. Szűnjenek meg a gazdasági korlátozások. Ha kalapot veszek valahol, ne forgassa meg a boltos gúnyos mosollyal a fejemen lévő kalapot, hogy hol tetszett ezt venni? ja, a Blaunál, akkor nem csodálom.

4. Csökkenteni kell a fegyveres felkészültséget. Ha én Xről viccből mondok valamit, egészen jóindulatúan, hogy nem tudom, mi az vele, az utóbbi időben úgy viselkedik, mint egy paralitikus, és ez neki a fülébe jut — azért nem muszáj, hogy legközelebb azt terjessze rólam, hogy kabátot loptam.

5. A gyarmatok ügye rendezendő. Mikor én a cselédemmel találkozom a kapu alatt, és éppen beszélgetek vele, ne szakítson félbe minket a házmester, hogy aszongya, a cselédek csak a hátsó lépcsőn mehetnek fel.

6. A megszállott területeket ki kell üríteni. Az az úr, aki már félórája áll a lábamon, szálljon le róla, vagy legalábbis jelentse ki nyíltan és határozottan, hogy mikor óhajt leszállani.

7. A kiürített területeket helyre kell állítani. Ha engem valaki pofon üt, aztán jobban megnézve, azt mondja, pardon, tévedtem, összetévesztettem a Kovács úrral, akkor legalább tekintse a dolgot elintézettnek, és ne keresse tovább a Kovács urat, hogy még azt is pofon üsse, szegényt.

8. A megszállt részeket fel kell szabadítani. Akinek sietős útja van, ne lökjön engem gyomorba, akinek nincs sürgős dolgom.

9. Jóvá kell tenni az igazságtalanságot, amit annak idején szüleink elkövettek azzal, hogy ilyen időkben világra hoztak bennünket. Elzász Lotharingiáról mondjon le Németország is és Franciaország is, a többit bízzák rájuk.

10. Jelentsék ki általában a németek is, meg a franciák is, meg az angolok is, hogy aszongya, egy kicsit mérgesek voltak persze, de most már semmi baj, szervusz, Nichts für Ungut.

11. És különben is ne vitatkozzanak sokat azon, hogy ezzel mi lesz, meg azzal mi lesz, hanem az egész kérdést intézzék el úgy, ahogy a két zsidó, akik osztoztak a libamájon, és egyik se merte a nagyobbik darabot kivenni, hanem kínálták egymást, hogy tesséktessék — mire aztán az egyik mégis kivette a nagyobbikat. Na hallod, aszongya a másik, mondhatom, egy udvarias ember vagy, kiveszed a nagyobbat. Hát te melyiket vetted volna ki, kérdi a másik... Hát parancsolj, kérlek, hiszen ott hagytam a kisebbiket.

12. És általában ne beszéljenek az emberek rosszat egymásról, és főként ne használjanak képletes kifejezéseket, hogy aszongya, mindnyájunk lelkében ég a vágy, meg hogy sasok gyanánt.

13. És általában senki ne szóljon egy szót se, ne magyarázzon, ne mentegetőzzék, ne hozzon fel érveket és enyhítő körülményeket, és ne bizonyítson be semmit, és ne figyelmeztessen semmire, hanem mindenki vonjon vállat, és nyújtsa a kezét.

14. És azután sürgősen beszéljünk másról.

Ezen feltételek alapján hajlandó vagyok mindenkivel kibékülni.