Karinthy Frigyes: A feleségem beszéli

1918. május 11.

Kérlek alázatosan, most aztán minden össze van írva, összeírták a rezeket és összeírták a jelmezeket, összeírták a fémeket és a kémet és a pépet, az üstöt és a füstöt, a mákot és a rákot, a lakkot és a makkot — és most végre összeírják a cipőket. Ezek után nyilván a cipók fognak következni, ha van egy kis érzékük a költészet iránt — engem az egészből annyi érdekel, nem tudnále Gézának állást szerezni abban az összeíró hivatalban: végre is képtelenség, az a szegény ember hogy tudjon megélni havi négyezer koronából? Ellenben kitűnő fejszámoló és azt a munkát, ami ott van, biztosan el tudja végezni. Gondolom, rengeteg hivatalnokra lesz ott szükség — képzeld el, az összeírt cipők számát most le kell vonni az összeírt kredenctakarók összegéből, hozzáadni az összeírt órakulcsokat, megszorozni az összeírt szivarcsíptetők hányadosával, a maradékhoz hozzáosztani az összeírt faltörmelék és az összeírt pecséttisztító mennyiségének a szorzatát. Hogy én ezt honnan szedem? Na hallod, hát annyi fantáziám csak van, hogy el tudom gondolni, mire való ez a sok öszszeírás, előttem ugyan ne titkolóddzál, nagyon jól tudom, miről van szó — arról van szó, ha tudni akarod, hogy a Tudományos Akadémia ki akarja számítani, hogy abban az esetben, ha a Föld tízmillió évvel előbb hűlt volna ki és a távolsága a Naptól még egyszer akkora volna, mint most, akkor mennyi fizetése lenne ma egy bőrközponti vezérigazgatónak? Ugyan, ne álmodozzál — ha arról volna szó és az volna a feladat, hogy segítsenek rajtunk, akkor nem azt írnák össze, ami van, hanem azt, ami nincs.