Ikarusz Pesten

— Itt hozzák, itt hozzák!

— Hát ezen fog repülni?

— Nem, azon a jegyszedőn ottan. A lovas-rendőr kölcsön adja neki a lovát, azon fog repülni. Vagy autóbuszon. Vagy csak úgy, gyalog, a karját gyorsan mozgatja, és úgy felszáll. A két kis fia fújja hátulról, hogy gyorsabban menjen. Hagyjon békembe, ne beszéljen annyit.

— Pistike, dass sollst du auch lernen.

— Janiohl, Tante. Egy meleget.

— Was sagst du?

— Wlarm ist máma.

— Most, most nézd... Most nekimegy... Ojjé, már a levegőben van.

— Nem, a föld alá ment. Hát hol legyen? Én is a levegőben vagyok.

— Óriási! Már lehet kétszáz méter. De legalábbis háromszáz.

Jaj Istenem, Istenem, hogy nem fél!

— Mondja, nem fél ez az ember?

— De igen, micsináljon. Hogyne félne. Látja, hogy fél. Vacog a fogója. Ijedtében szaladt a levegőbe, mert magától fél. Megijedt a sok bácsitól meg nénitől, most szeretne elbújni. Ne beszéljen annyit, hagyjon élni.

— Drága egy ilyen repülőgép?

— Most micsinál?

— Jézus Mária! Felfordul!

— Jaj, jaj! Nem tudok odanézni!

— Mi?! Ez a lópinglóp! Azt elhiszem. Bukfenc a levegőben, mi? Ez tud, barátom.

— Az a felesége ott lent?

— Nem, az én feleségem. Odament, mert azt hiszi, én vagyok az. Most várja, hogy lejöjjek, majd ad nekem, gondolja. Nézni fog, ha látja, hogy csak a Pasquier báró.

— Paszkié? Kié? Nem tudom, kié. Az enyém

nem.

— Sauerkraut úr mindig viccel. Nagyon vicces.

— Ha nekem egy millióm volna, mint ennek a bárónak, hát nem forognék a levegőben. Én ugyan nem csinálnám utána ezer forintért.

— Most megint bukfencezik. Jaj!

— Ne tessék félni, nagysád. Amíg engem lát, ne féljen, nagysád. Én nem bukfenceznék, ha neki volnék. Mondja, hogy én mondtam.

— Nal Most feljebb megy?

Neki ez nem kávéház, aszongya. Gyerünk, aszongya, eggyel beljebb. Mit mosolyog, kis nagysád? Jó vicces fiú vagyok, mi?

— Hát nem eshetik le?

— Nem tud leesni. Gyerekkorában mindig

megverték, ha leesett ezer méterről.

— Meddig marad még olyan magosan?

— Már jöhetne le a pénzünkért. Nem látok semmit. Szép pilóta, gyöjjön le.

— Micsinál a pasi odafent? Úgy látszik, elaludt. Létrát kellene támasztani a géphez, és szólni neki. Vagy piszkálni rúddal, hogy gyöjjön már.

— Ki ez a nő?

— A Csetnekiné. Das lebt sich. Tangó-szín.

— Az idén ezt hordják.

— Odanézzen! Megint egy bukfenc! — Hol? Merre? Ki?

— Ott... ott... a Pasquier... Nézze...

— Ja, már megint ez a Pasquier. Már volt. Még hányszor akarja csinálni? Már a könyökömön nő ki ez a bukfenc. Mindig a hátán repül. Ez egy kényelmes ember. Lefekszik a hátára és alszik. És ezért pénzt adnak az emberek.

— Hagyja csak, nehéz dolog azér.

— Ugyan menjen. Ha akarna, se tudna leesni. Úgy van csinálva a gép. Csalás.

— Nekem a rokonom az egyik igazgatója az Aero-Klubnak, az mondta, hogy nem tudna leesni, ha akarna se.

-- Hát maga ismeri a Dárdost?

— Nagysád is?

— Unokafivérem.

— Óriási! Hallotta?. . .

— Nekem mondja! Már három hónapja. Min-

denki beszél róla.

— És a nő nem szégyelli magát.

— Csak azt nem értem, hogy ilyen okos, tehetséges fiatalember igy be hagyja fonni magát. Azt mondják, egész pénzét rákölti.

— Hihetetlen! Szédítő! Az embernek megáll az esze! Egy ilyen nőre!

— Egy ilyen nőre! Nem megy a fejembe! Csodálatos, észbontó!

— Óriási! Példátlan!

— Nem találok szavakat ... Hát mit szól hozzá?!!... Mi?!!!

— Ilyen még nem volt!

— Ezt még nem hallottam! Erre még nem

volt példa!! ... Egy ilyen nőre! Hiszen kancsal!!...

Óriási!...

— Nagyszerű... Hihetetlen .. .