SZIVÁRVÁNY

Hétfőn délben pont tizenkét órakor páros ívű Szivárvány jelent meg Budapesten; úgy látszik, a nyugati pályaudvaron érkezett, a Lipótváros fölött tűnt fel, teljes pompájában. Mint szorgalmas újságíró, azonnal elővettem noteszem, és meginterjúvoltam.

— Alázatos szolgája, kegyelmes uram, ragyogó színben van — megengedi, hogy néhány kérdést tegyek fel fővárosunkba való érkezése alkalmából?

— Kérem, kérem, csak gyorsan — néhány percig maradhatok, sietek tovább, amint látja, egyik lábam Óbudán, másik Vácott, utazom egyenesen...

— Értem, vissza a leszerelési konferenciára, Genfbe.

— Honnan tudja?

No de kegyelmes uram, ennyi műveltséget csak feltételez rólunk, tudjuk mi, hogy a Szivárvány a béke és kiengesztelődés szimbóluma, egy szebb jövő záloga. Apropó, zálog, szabadna tudnom, hogy leszünk a német—francia zálogkölcsönnel, mint a világbéke legfőbb akadályával?

A Szivárvány köhögött, csipkés szélű felhőt húzott ki két íve közül.

Bocsásson meg... ez az influenza... na szóval, mit kérdezett?... A kölcsön?... Hát kérem, erről még korai volna beszélni... természetesen mindent el fogunk követni, hogy a nemzetek közti ellentéteket kiegyenlítsük, de ez korántsem jelenti azt, hogy Franciaország, akit a következő ülésszakban képviselni fogok, lemondjon jogos követeléséről azzal a politikával szemben, amit Németország követ s amelyet, szemben a mi egyenes és csak egyféleképpen érthető felfogásunkkal, őszintén szólva, kétszínűnek tartok... Márpedig semmit sem gyűlölök úgy, mint a kétszínűséget...

— Értem. Belügyi vonatkozásban is kérdezhetem?

— Csak gyakorlati problémákkal kapcsolatban. Sziklaszilárd meggyőződésem, hogy ennek az országnak nem illúziókra és ábrándokra, nem frázisokra, nem „festett egekre" van szüksége, amint Vörösmarty mondta, hanem munkára, alkotásra, cselekvésre...

— Hogyne. Éppen azért, mint régi hidászati szakértő, kérdem, kegyelmes uram — mi lesz a Boráros téri híddal?

— Erre vonatkozóan szíveskedjék kitűnő sógoromhoz és minisztertársamhoz, Délibáb őkegyelmességéhez fordulni. Bocsásson meg, sietnem kell — titkárom, Nap őméltósága már türelmetlen.

Elegáns szürke köd felöltőjét magára kapta, és eltűnt.

Az Est, 1933. február 10.