ELŐSZÓ

Reggel bejött a tanár úr az ötödik osztályba, és a padok elé állva a következő beszédet mondotta a tanulóknak:

— Gyerekek, figyeljetek ide. A tantestület elhatározta, hogy egy nagyobb szabású tornaünnepélyt rendez az összes isko­lák első, második, harmadik és negyedik osztályú tanulóival a szegénysorsú tanítók és tanárok nyugdíjalapja javára. Rend­kívül érdekes mutatványok lesznek láthatók, hála a kitűnő rendezésnek, mely igen nagy területet bocsátott rendelkezé­sünkre, hogy a tornaverseny mindenképpen hasznos és ta­nulságos legyen. Eltekintve a kegyes céltól, a nyugdíjalaptól, mely mindnyájatoknak, de különösen az ötödik bének, mely a tornaversenyen nem vesz részt, kötelességévé teszi a lelkes pártfogást, a tantestület úgy gondolta, hogy pedagógiai szem­pontból is igen hasznos lesz nektek, ha a kiállítást és a versenyt megnézitek. Én tehát arra gondoltam, hogy tekintve, hogy most úgyis a rendes kilencedik iskolai dolgozat következik, ami­nek a tárgyát még nem adtam fel: majd úgy fogjuk csinálni, hogy délután szépen elmentek a versenyre, és a most követ­kező dolgozatban megírjátok, hogy mit láttatok ottan és mit tapasztaltatok. Ezzel mindjárt azt is elérjük, hogy a hatodik és hetedik osztály, meg azok, akik az alsóbb osztályokban tor­nából fel vannak mentve, azonkívül a leányiskolák tanulói tanulságos leírásokban megismerhetik a tornaversenyt. A leg­jobb dolgozat tantestületi dicséretben fog részesülni, sőt a legeslegjobbat talán a Tantestületi Közlönyben le is adjuk nyomtatásban. Megértettétek?

A fiúk karban kiabáltak, hogy „igenis", és délután a ren­des és jó tanulók el is mentek a versenyre, alaposan felkészülve, némelyik még gukkert is vitt (már akinek a papájá­nak volt), mások meg füzetet és ceruzát vittek, és szépen följe­gyeztek mindent, hogy a kilencedik dolgozat jól sikerüljön.

A terminus veszedelmesen közeledett, már péntek volt, a legtöbb már el is készült a dolgozattal, be is adták már, mert szombatra osztályozás volt várható, és az összes füzeteket be kellett adni.

Péntek este van, és a rossz tanuló itt ül, és szorongva töri a fejét: mi lesz? Holnap számon kérik tőle: mi van a dolgo­zattal? Ott voltál a versenyen? Mit láttál? Készültél? Megír­tad a dolgozatot?

Jézusom, mit fog mondani a rossz tanuló? A versenyen persze nem volt ott, azt képzelhetitek. Ne is hallgassatok rá, kifogásai persze vannak. Tanár úr, kérem, éppen gyöngélkedett. Tanár úr, kérem, tele volt a villamos, nem kapott helyet. Tanár úr, kérem, a Weisz mindig lökdöste, nem hagyta felszállani. Csupa hazugság. A rossz tanuló egyszerűen rossz tanuló volt, nem is nagyon igyekezett, lusta volt, meg is feledkezett az egész dólgozatról, egyebeken járt az esze. Elcsavargott a Lágymá­nyosra, csigát keresett, madártojást felbontott, azt nézegette, hogyan készül a madár, mikor még a tojásban van, meg egyéb ilyen szamárságot. Sárkányt eregetett, és azon törte a fejét, hogy lehetne olyan sárkányt csinálni, amire ráülhetne az em­ber. Lefeküdt a víz partjára, és számolta a kavicsokat. Mikor aztán hazafelé jöttek a versenyről a fiúk, összeállt az alsóbbistákkal, a másodikból, meg a harmadikból, akik rendesen tornásztak, és azoknak mindenféle hiábavalóságot beszélt, hencegett, hogy mi már fizikát tanulunk meg kémiát meg ter­mészetrajzot meg embertant — és persze nem a könyvből, amit nem tanult meg, hanem mindenfélét, hasból, a rossz tanulók szokása szerint, amit maga talált ki.

Most persze meg van akadva a rossz tanuló. A terminus lejár, nem marad más hátra, csalni kell. Sorba kell járni a jó tanulókat, és megkérni őket, engedjék meg, hogy elolvassa a kész dolgozatokat. Miután ő maga nem volt ott a versenyen, legföljebb arról lehet szó, hogy innen is, onnan is leír valamit, persze igyekeznie kell, hogy észre ne lehessen venni, hogy leírta a dolgozatokat: a tanár úr rá ne ismerjen a Weiszre meg a többi jó tanulóra. Most aztán persze igyekszik már, próbál olyasmit írni, mint ez, olyasmit, mint az, egész sereg dolgo­zatot ír, egyik se az övé. A többi aztán tiszta lutri; vagy be tudja csapni a tanár urat, aki nem veszi észre, hogy a dolgo­zat csak azért jó, mert egyszerűen ki van írva a jó tanuló dol­gozatából, és jó osztályzatot ad — vagy nem tudja becsapni, és akkor hiába minden. Ez esetben legalább gyakorolta ma­gát egy kicsit a dolgozatírásban, megtanulta, hogyan kell ír­nia a jó tanulónak, aminek valamikor hasznát veheti még — ha ugyan fölléphet majd velük együtt a felsőbb osztályba, ami nagyon kétséges.