XX.

...a pártvezérek és a hadvezér,

KÉT NYILATKOZAT

I

A pártvezér szívesen állott rendelkezésünkre, és kimerítően kifejtette az ellenzék álláspontját és programját a kormány-nyal szemben.

— A kesztyűs kézzel való taktikázásnak, nézetem szerint, lejárt az ideje. Ők akarták — és akár akarták, akár nem —, a hely­zet akarta, hogy nyílt harcba szálljunk. Megértettük és értse meg az ország, értse meg a közvélemény is, hogy ilyen elha­tározó percekben, mikor a regnikoláris bizottság delegáltjai már késeiket fenik ránk, hogy keresztülvágják a nyakunkat, hogy e véres percekben, mikor a koncentrációs fúzió ádáz fúriájá kivont fegyverrel sorakozik már, s rohamra indul el­lenünk — hogy ilyenkor vénasszonyos sápítozás minden frá­zis, minden szó, minden hamis udvariasság! Nem szavak kellenek ide — hanem tettek! Tétlenül, ölbetett kezekkel néz­tük, mikor a permanens decentralizáció robbanó aknáit el­helyezték alattunk, hogy levegőbe röpítsék az obstrukció páncélerődjeit — de most, hogy elbizakodott dühükben már a mi legérzékenyebb részünket, ami idegrostjaink legfájóbb, legélőbb, legbelsőbb szerveit, a pártkoalíciós házszabályre-víziót fenyegetik a párton kívüli delegációs kontrakció tüzes vasával — most arcunkba kell, hogy szökjön a férfias vér, és ökölbe kell, hogy szoruljon a kezünk! A legközelebbi ülésen lássa meg az egész világ, szörnyedjen el mindenki, ha már így kellett történnie — legközelebbi, ülésen kardot rántunk mi is, és nyíltan, elszántan föl fogjuk dobni a peticionális ház-szabályrevízió tüzes tombáját! Majd meglátjuk, mi lesz a vá­lasz! Megütközünk velük — hadd dőljön el, ki az erősebb, a pénzen vásárolt többség koalíciója, vagy a mi igazságunk, mely a napban csillogó fegyver tüzével ragyog föl Andrássy lángot és kénkövet okádó beszédéből, amit erre az alkalomra készített. Ez a beszéd bömbölő bomba, csillogó fegyver, dac és erő — és halál azokra, akik odaát ülnek megerősített vá­raikban! Hadd hulljanak a fejek, melyek megértek a bukás hideg vasára — hadd omoljanak össze élettelenül a kormány gőgös vezérei! Előre! Előre! Rohamra! Utánunk, akinek vére van! Le velük, le velük! Vér! Vér! Vér!

II

A táborszernagy szívesen fogadta munkatársunkat, és kime­rítően elmagyarázta a helyzetet, álláspontját és haditervét az elhelyezkedett ellenséggel szemben.

— Mindent el fogunk követni, hogy a stratégiai mozdula­tok óvatos, nyugodt végrehajtását meg ne zavarhassa semmi. A legnagyobb elővigyázatra van szükség, hogy azokat az át­karoló fölvonulásokat, amiket tervbe vettünk, a rendelkezé­sünkre álló eszközökkel biztosíthassuk. A tegnapi műveletek végeredményben meghozták azokat az eredményeket, amikre a ma délutánra tervbe vett fölfejlődés szempontjából szüksé­günk volt. Az egyik ponton, ahol az ellenséges csapatokkal megszakítottuk volt az összeköttetést, ezt az összeköttetést újból fölvettük, éspedig kielégítő eredménnyel, amennyiben előkészítő munkálatainkkal megfelelő rést ütöttünk az ellenséges csapatokban. Természetesen, a művelet precíz végre­hajtásának érdekében kénytelenek voltunk néhány zászlóal­jat az ellenséges műveletek végrehajtásának átengedni — de e zászlóaljak maradványainak utászokkal történt gondos el­takarításában az ellenség nem tudott meggátolni bennünket. Megállapítottuk, hogy azok az ellenséges csapatrészek, me­lyek csapataink megkerülése céljából a nyugati szárnyon föl­fejlődtek, nem tudtak újból egyesülni ezredeikkel — ezeket, tekintve, hogy ellenállást tanúsítottak, megsemmisítettük és eltávolítottuk. Azok a mozdulatok, amik e tényünkre várha­tók, a most következő műveletek tárgyát fogják képezni — mi a legnagyobb elővigyázattal készültünk rá, hogy a megfelelő operatív stratégiai tények végrehajtásakor a lehető legki­sebbre redukáljuk a várható veszteségeket, s hogy ezzel szemben az ellenségnek ama törekvését, miszerint vesztesé­geit kisebbítse, lehetőleg megakadályozzuk.