...a német regényíró,

AKÁRKELLAKÁRNEMKELLERMANN
NAGY HÁBORÚS REGÉNYE
vagy
A MUNKA DIADALA

Monstre regény

! Hornyolt és hengerelt acélműcselekmény !
! Kovácsoltvas lélektani betétek !
! Szögecselt, lecsavarható nikkelpoén !
! Háromévi jótállás !

ELSŐ FEJEZET

A berlini opera nagy házi bálján ezermillió gyertyafényben ragyogtak a nagyszerű csillárok. Borzasztó rigyegésragyogás mindenfelé, amerre akarom. Hatezer méter magas izék meredeztek erre, meg amarra. A hogyishíjjákok zúgtak és zizegtek, és nyöszörögve zurrogtak.

Egy páholy mélyében Singer, a híres kiadó, kényelmesen hátradőlt az automobil kurblijára, és könnyedén odaszólt Pincefinek, a főmérnöknek, aki alázatosan görnyedezett:

— Now, well, well, my dear, hiszen ön ért engem, nemdebár. Olyan munkát akarok csinálni, mely lázba ejti az egész világot, beleértve Budapestet, és mindenütt egy szenzáció legyen képezve. A munka harsogó diadalát hüppögje és zúgázza, zumzumzum. Und sie werden mir das Ding zusammenschaffen. Alagutat fúrunk.

— Alagutat — mondta a kegyetlen főmérnök, és egy arcizma nem sok, annyi se rándult.

— Igen, alagutat fúrunk, a Közönségföldrész hasába, mely Vese és Májországon keresztül a mi Pénztárcafokunkat egyenesen összekösse Közönség és Nadrágzsebszorosával. Mit szól, what do you say?

A főmérnök hidegen mosolygott, és úgy kellett súrolókefével földörzsölni az arcizmait, amelyek nem akartak rándulni.

Még aznap este megindultak Manchester felől a kinetofolokomotivok ezrei,és dübörögve szántották keresztülkasul Amerika talaját, mint megannyi robogó, dörömbölő wiesagtman nur...

MÁSODIK FEJEZET

KözépEurópa fölött fehéres füstgomoly gömbölyödött, és hideg párák lengedeztek gomolyogva a füstben. Alant háztenger fortyogott a fazékban, és surrogtak a szelelőekék, no, még ide egy repülőgépet, oda egy pacni pályaudvart.

Az alagút megkezdte munkáját...

Nagyszerű fúrógépek, amikkel Pincefi ellátta magát, recsegve és ordítva fúrták be fejüket Közönségia hasába. Eleinte lágy anyagon hatoltak keresztül, és a mérnök már félt, hogy az Agyrétegbe került, ahol nagy ellenállásra lehetett számítani. Szerencsére az új blöffblöff gépek kikerülték a különben is vékony erecskét, és kemény munka után egészen a Májrétegig hatoltak előre. A fúrógépek nyögve és kukorékolva fúrták tovább a lyukat.

A tárnában hemzsett és nyüzsgegett az emberdomb és a reszelő és lyukasztó és nudlivágógépek ugattak és pityeregtek és sikoltoztak és bugyborékoltak.

Ekkor történt az első katasztrófa.

HARMADIK FEJEZET

A Veseréteget fúrták éppen.

Ekkor borzasztó ordítás bömbent.

Eleinte senki se tudott semmit. A szerző se. Írni se.

Csak Singer, a kiadó. Tisztába volt vele, mi történt: a tárna túlsó falán, az ügyetlen Pincefi ellenkező irányú fúratást, műszaki nyelven úgynevezett lelkiismereti furdalást végeztetett, az fenyegette beomlással az eddig kifúrt tárnát. Tettét azzal magyarázta, hogy ez mégis disznóság, ilyen maszlaggal mellbevágatni a népet és mért éppen ő.

Napokig úgy volt, hogy mindennek vége: a művet nem fejezik be soha.

Ekkor Singer, a munka hőse, végső ötlettel mentette meg a válságos helyzetet: egy oldalfuratást csináltatott, belülről, Közönségia gyomorüregeiből, újrendszerű Kíváncsiságfúrókkal, hogy kifúrja az oldalát.

A mű megmentve volt, o my dear, igen, indeed! Látván az új tárnát, Pinceút újra elfogta a láz.

A Dosztojevszkij, Zola és Jensengyárban készült garantált és kipróbált fúrókat beállíotta az üregbe: és megindult újra a munka, a böffögés és bigyogás és bugyogás és derembelés odalent a sötét, rejtelmes mélységben.

NEGYEDIK FEJEZET

Napok, hónapok múltak.

És egynap hurráordítás szakadt föl a légbe, a tárna át volt fúrva.

Micsoda nagyszerű pillanat volt az, mikor Nadrágzseb szorosból kezdett csörögni a Pénzvasút és rohant át Singer Pénztárcafokához!

Föllobogózott hangversenyek egetverő hangversenye zengett az egész világon. Alagút! Alagút! kiabáltak.

Pincefi, a mester, nagy beszédeket tartott a néphez: a munkát, a munkát dicsőítette, az emberi eszme és gondolat egyetlen, nagyszerű célját!

Singer, a boldog kiadó, azonban magához hívatta, és így fejezte be a regényt:

— My dear, nagyon szép, was sie da gesagt haben, a munkáról. De már elég is lesz: maga, higgye el nekem, jobban ért az alagútfúráshoz, mint a filozófiához, bleiben sie beim métier. És most már, hogy át van fúrva, éppen elég is abból a sok beszédből, my dear — mert ha végre maga nekem tényleg el találja hitetni az emberekkel, hogy a munka fontos és mindenekelőtt való és hogy dolgozni kell — még meg találják fogadni a tanulságot —, akkor ki fogja elolvasni azt a sok regényt, amit el akarok adni?