ERDŐS RENÉE
ARANYVEDER

I.

A Rideg Tudomány (Rideg Tudomány alatt értem azt a bizonyos jónevű újságíró-kritikus értekezőt, aki már nem ír verset, ellenben tudjátok meg, hogy van neki kéziratban egy verseskötete, amit nem adott ki elvből, és ami öt éve nem volt már a kezében, mert nagyon mélyen fekszik a fehérnemű-szekrény fenekén, hanem az a homályos érzése megvan, hogy azok a versek az elmúlt hatezer és a bekövetkező 4500 év legkimagaslóbb alkotásai) — mondom, a Rideg Tudomány, aki filozófiai magaslaton áll és Krafft-Ebingen áll és Forelen áll — tehát a Rideg Tudomány hamis kis rideg lelkének nagy megelégedésére így fejti meg biogenetikai alapon Erdős Renée új kötetének problémáját:

„Erdős Renée, hajadon, negyedik szám. Neuraszténiás tünetek között az életérzés fokozott túltengése és az érzékelések túlságos izgékonysága egy ideig szokatlanul heves és gyors reflexiókat idéznek elő. Ezután — amint az a leggyakoribb lázeseteknél tapasztalható — erős reakció áll be, mikor is a neuraszténikus és hisztérikus túltengések az ellenkező végletekbe csapnak át: rendesen pietizmus, vallási őrjöngés következik, mint esetünkben. Az összes tünetek magukon viselik e jelleget. A mellékelt kötetben, mint kortörténeti függelékben előforduló vágyak, gondolatok, álmok, színek és képek pontos adalékul szolgálnak, mert természetesen — a kitűnő Freud tanár elmélete szerint — egytől egyig tudattalan szexuális gondolatokat szimbolizálnak. Ez elv pontos keresztülvitelével könnyen megfejtjük az összes misztikusnak látszót motívumot: Krisztus alatt, ki iránt páciensünk rajongást árul el, egy elérhetetlen, de bizonyosan valósággal létező hímnemű egyént kell feltételeznünk, ki a költőnőnek maga által sem ismert belső tudatában szerepel. Az álmok többi motívumát is ekként fejthetjük meg a legbiztosabban. E sorok például

Azokat, akik engem bántnak:

Uram, csak áldd meg, áldd meg, áldd meg!

az előbbi szadizmusra reakcióként beállott mazochisztikus hajlamokat szimbolizálják. Így a »súlyos kereszt« alatt, »melyet vállán cipel«, az aszketikus élet által előidézett vértolulásoknak a fej- és vállizmokra való nyomását kell értenünk; Magdolna megjelenése ama bizonyos férfiegyénnel szemben tudattalanul táplált féltékenységet árul el — »a szájba rakott só« (75. oldal) fojtott szerelmi vágyak után nagymérvben kiváló gyomorsavat jelent öntudatlan szimbolizmussal; végre a zavaros álmokban mindig újra és újra visszatérő »aranyveder« maga, melyet a páciens Krisztusnak felajánl..."

II.

Erdős Renée pedig úgy felel a Rideg Tudománynak:

Uram, én láttam a csodát

Fehéren jött, s aztán fellángolt
Pirosan, kéken,

A vér — s a mennyország színében.

A Siloé tavát is láttam,

Valóban én vak voltam eddig

És gyakran megbotlott a lábam,

De Krisztus szólt — és felemelt a földről:

„Menj és fürödj meg Siloé tavában."

Ha az, hogy vallási őrjöngés fogott el, nem az én belátásom, nem öntudatos világfelfogásom és költészetem rugóinak öntudatos átlendülése — hanem természeti törvény: íme, én boldogan s lehajtott fővel adom meg magam. „Nem azért jöttem, hogy a Törvényt eltöröljem, hanem hogy azt betöltsem" — mondotta az Embernek Fia. Íme, tudom már, hogy kicsiny edény vagyok csak, mely az Örökkévaló Korona egy csöppjét zárja körül; és hárfa vagyok, mely hangot úgy ad csak, ha az élet szele átrohan húrjai közt. Miért törődtök azzal, hogyan s mivégre történt e változás? Vigasztalni akarlak titeket, mint ahogy magamat vigasztalom zsongító szavakkal és képekkel, fáradt szemeim tiszta örömére. Fogadjátok el e vigasztalást. Mert ha betegség és őrület és elgyöngülés ez, hogy a hedonizmus ujjongó csúcsairól, hol a napfény vérvörös, tarka színeket gyújt — a szürke völgyekbe ereszkedtem alá —a szürke völgyekbe, primitív mesék és csöndes pásztorok közé: — ha betegség és hanyatlás, hogy a diadalmas „l'art pour l'art" boldog csarnokait elhagytam, s most újra eszméket keresek a gyötrelem és magába szállás ólomszín tengerén — akkor higgyétek el, ti is eljuttok még idáig, mert így akarja a Törvény — ugyanaz a Törvény, melynek tábláját gúnyos kezekkel tartjátok szemeim elé. S ha majd mindnyájan szomorúak és gyöngék leszünk, és egyformák leszünk — akkor azt nevezik majd betegségnek, amit ti ma egészségnek neveztek.

III.

De hinnünk kell, hogy Erdős Renée pietizmusa új világfelfogást jelent: hinnünk kell, hogy elvont eszmék suhanását érezte, s nem egyszerűen úgy történt a dolog — amint a gyanakvó hihetné —, hogy az aranyhímzésű oltárterítőről felszálló tömjénfüstben tisztán csak új ingereket keresett rafinált és degenerált idegrendszere. Szóval hinnünk kell, hogy Erdős Renée-t a keresztyénség szelleme hatotta át, s nem éppen csak a katolicizmusé — ezt kell magunkba szuggerálnunk, hogy a verseket egészen élvezhessük. Így a tisztán érzéki képek és figurák transzcendens jelentőséget kapnak, s gyönyörködésünk a megindultságig magasztosulhat. Hiszen egy-egy katolikus akkord régebbi verseiben is megjelent: a bús Magdolna vörös hajával, és Mária, a szép és szelíd. De ezek érzéki gyönyörűséget okoztak, s harmonikus öröm nem áradt belőlük. Egy ilyen gyökeres átalakulásra volt szükség, olyanra, mint amilyenből Verlaine forró és könnyes istenimádata s Wilde Oscar tiszta, nemes megtérése származott. Igazi, egész művészetet, művészetet, mely filozófia is, talán inspirálhat a keresztyéni eszme — a katolikus mítosz magában: aligha. Ha már az élet örömeit otthagytuk, hogy könyvekben keressünk választ lelkünk sürgető vágyaira: egész és befejezett eszmei gyönyörűségben akarjuk visszanyerni a réven azt, amit a vámon elvesztettünk.

IV.

Mert hiszen bizonyos, hogy így is, úgy is a gyönyörűség az, amit keresünk. Egyformán kéjelgők vagyunk mindannyian, ó, költő, s kéjelgő maradsz te is, minden a te bűnbánatodban. Egyikünk a test vak ujjongásában, a harsogó életkedv tombolásaiban igyekszik megszabadulni a túláradó nedvektől, melyektől megszabadulni: gyönyör; másikunk a léleknek gyötrelmeiben keresi azt a fokozatot, ahol az érzés intenzitása elég nagy ahhoz, hogy kéjesen elzsibbassza az idegeket. S aki köny-nyezni szeret, azt legföljebb a könnyek kéjencének nevezem.

Renaissance, 1910. június 25. 390-392.