XI.

...az egyszerű katona,

EGY HADIPILÓTA EMLÉKEIBŐL

A könyv címszalagjáról:

„Ez a húszéves kötet megrázó mélységeit tárja fel a hatezer méteres magasságban száguldó embermadár háborús élményeinek. Aki a világháború szédítő perspektíváját és emberfölötti arányait meg akarja ismerni, annak el kell olvasni ezt a könyvet, melynek szerzője, ki hat hónapig mint repülő-őrmester állott a hadsereg szolgálatában, megdöbbentő hűséggel és idegrázó realizmussal állítja elénk a Lehetetlennel és Borzalommal való titáni küzdelem vérfagyasztó képeit. Szerző, aki egy légiütközet alkalmából hősies és halálmegvető küzdelemben saját gépéről lezuhant, és saját kezűleg a feje tetejére esvén, alkalmatlanná lett további katonai szolgálatra, bizonyára igényt tarthat rá, hogy most mint zseniális írót és költőt ünnepelje az irodalom, kritika és közönség. Enyhén szólva, aki ennél jobbat akar írni, az előbb repüljön föl maga is, és törje ki a nyakát. A borzongatóan szép leírások kötetbe foglalva cégünk kiadásában most jelentek meg. Ára 8 korona és 41 fillér."

Harmadik fejezet

Egy jó kis út, szélben

Hát éppen valami igen szépet álmodtam hajnalban, biztosan a Mariskáról aztat, hogy mán nem tudom mitet — mikor egyszerre csak költögetnek engemet. Hát akkor nézem, mondok álmosan, mi az.

Hát bizony, a Marci az, az költöget. Azt mondá nekem erre Márton.

— Őrmester úrnak alássan jelentem (már ahogy az nálunk szokás), tessék gyorsan fölkelleni, Húgot kell csinálni kukorica fölé, aufklerolni.muszáj, muszáj, ugye, Marci?

Hát a Marci ezen jót nevetett, aztán így kimentünk a Húgplaccra, ahol már állt a jó öreg masina. Megnéztem a kurblit, a karburátort, jól be van-e olajozva, mert anélkül öt rossz, pláne ezekkel az új keresztvasalásos drótklapnikkal, amiknél jobbak voltak bezzeg a régiek. Mondom a Marcinak, nézd, itten megint nem lazítottad meg a svakszlit, te disznó, egyszer emiatt lesz még valami: ezen aztán megint mulattunk.

Hát jó paparikás szalonnát hozott egy freiwilliger, azt ettük reggelire, nagyon jólesett a hidegbe.

Hát nézem a szelet, keletről jön, azt mondja a Marci, nem jó lesz ez. De én meg mondom, dehogynem lesz jól, ha a harmadik cilinder nem hagy ki megint, mint múltkor, Belgrád fölött.

Fél nyolckor beugrottam az ülésbe, a Marci a hátam mögé. Már akkor szépen berregett a tartály, a benzinrőr jól szuszogott, hát akkor szólok hátra a Marcinak, mehetünk is.

Lenyomom jól a griflit — uccu, szépen hadarni kezd a sraube, nem volt semmi zavar. Igen szép startot vettünk, harminc méterbe se tellett, lenyomom a magasságit, nézem a táblát, hát ezerkétszázat mutat.

Így emelkedtünk szépecskén, de egy kicsit hideg volt, mondom a Marcinak, most volna jó az a paprikás szalonna! ezen aztán ő is nevetett. De bezzeg egyszerre csak abbahagytuk a nevetést, hallom ám, hogy „srrr" —, „srrr" —.

—Mi ez? — kérdem a Marcit, hát ő javában mutogat a motor felé. Tyű, ennek a fele se tréfa, hiszen a negyedik cilinder fölött a doppelstangen nincs jól leszorítva a stoppermut-ter — az egész benzin bestekkol a felső straubenpikbe.

De én nem vesztettem ám el a fejemet — hirtelen megragadtam a siberstokkot, jól benyomtam a rőrbe, átfordítottam a rézhalter felé —, abban a minutumban vége volt a pfeifen-nek, nem sirregett, és a cilinder szépecskén kezdett megint járni a pufferek fölött. Meg voltunk mentve!

Ez után az izgalmas jelenet után már kedélyesebben ment minden. Alulról lődözött ránk a marha rác, ahogy a hangján hallottam, de oda se neki. Tudtuk, hogy négyezerre úgyse visz az a nyavalyás feldkanone — és ha visz, akkor se talál!

Így hát minden rendben lett volna, a kukorica fölött a Marci lerajzolta az állást — én meg egyre arra gondoltam, milyen jól lesz majd a kantinba a jóféle szerbpörkölt!

Hogy valamivel menjen az idő, mondok a Marcinak: emlékszel, múlt hónapba, Sorrento és Miramar fölött?

—Nem — aszongya —, mi is volt az?

—Hát, te kuka — mondom —, nem emlékszel? Mikor a kar-burátor-stokk megrepedt, négyezer méter magasságban és már kezdett folyni az olaj!

—Tyű! az nagy hecc volt! — kiáltott a Marci, és ezen osztán annyit nevettünk, hogy észre se vettük, hogy már jól bent járunk Rácországban.

Erre aztán szépecskén megfordultunk, mert egy srapnel eltalálta a jobb szárnyat, és délután háromkor gyönyörű landolással lejutottunk a flugplaccra. No, ideje is volt, mert már majd meggémberedett a lábam. De jólesett a meleg tea, meg a jóféle szegedi tokaszalonna!