ÍRÓK A KETRECBEN

Egy elterjedt esti lap számolva a közönség növekvő irodalmi igényeivel, érdekes rovatot nyitott. Minden szombaton megjelenik egy ketrec a lap harmadik oldalán, három hasáb közé ékelve, és ebbe a ketrecbe tartozik a kiválasztott hat legnagyobb magyar fró közül az éppen soron levő egy tárcát írni bele, oly módon, hogy a tárca se rövidebb, se hosszabb ne legyen, mint a ketrec, hanem éppen akkora legyen. Ezt az érdekes társasjátékot mi is meg akarjuk honosítani, és felszólítottuk a hat kiváló atlétát, kik a ketrecnovella-írásban ma versenyen kívül állnak, hogy az éhenhalt regényírók törvénytelen gyermekeinek javára rendezzenek lapunk hasábjain egy ilyen ketrecprodukciót.

A verseny lefolyását így képzeljük:

A hat versenyző feláll, mindegyik a maga ketrece előtt, kezében tollal, bandázs nélkül.

A ketrecek egyforma nagyok, hosszúságukról és szélességükről nyomdánk hiteles szakértői kezeskednek. Adott jelre mind a hatan egyszerre írni kezdenek, s megállás nélkül írnak, míg a ketrec végére nem érnek. Mondatok befejezése kötelező.

Start!

ELSŐ KETREC
Bábosak

ÍRTA: BRÓDY SÁNDOR

Két kis öregnő férfitlen, férfire nem kedves, ültek, árusok. Bábot árultak, nem szívesen, és többször szivaroztak is. Ingök is volt, nem tisztátlan, sőt derékban megtűzött, de immár nem tüzes. Ültek, sőt kedvelték is egymást, de csak ritkán ütötték egyik a mást, hátba, mellbe, sőt lejjebb is, ám szertelenül. Egyszer egyik késsel szúrt amannak altestébe, mert szép szájú volt, de így csak kevésszer enyelegtek. Inkább bábot árultak ők — s az egyik öreg hölgy ágyasházába vitte a bábot, estve, nem későn. Ezen még civódtak, s akkor a másik hölgy, a nem szép, reggel becsukta a boltot, s a rendőrségre ment. De még útközben megvette a maró ízeket, nem sietősen, elálmélkodva. Mert már rég nem esmértek férfit.

MÁSIK KETREC
Hiéna

ÍRTA: HELTAI JENŐ

Hiéna egy alacsony kis úr volt, bútorkereskedő — hogy miért hívták Hiénának, azt az „Impresszionista Malac" asztal- és betéti társaság tagjai mondhatnák csak el, de ők már elfelejtették.

Egyébként ez a társaság volt az, amelyik az „Első Magyar Koronapumpoló és Temetkezési Röhej" legszebb napjaiban a világ legszőkébb és legkékebb kis kórista primadonnájáért Prutyki Nusiért kivette egymás szájából az utolsó stamperlit. Hiénával, Réz Mátyás, a „Kerületi Álom" hozta össze Nusit. — Hiéna vagyok — mutatkozott be a jámbor bútor-tábornok. — Hihihi... — kuncogott Nusi... — ne haragudjék, hogy nevetek... bocsánatot kérek... de úgy értem, hogy Hiéna... Így lett Hiénából Hiéna.

HARMADIK KETREC
Pénz

ÍRTA: SZÉP ERNŐ

Pénz... pénz... nézem és nem értem, és próbálom mondani a szívemmel, de a szívem nem beszél, és ezért bocsánatot kérek, hogy ezt így itten leírom, hogy a szív csak olyan kevés szót tud: tik-tak, mondja csak, mert nem tanították ilyen szavakra, hogy pénz és ruha és hatályilleték és kamásni és fegyver és szakaszjegy, és én ezt mondom, mivel én is ember vagyok, munkatárs és ugye, ez nem fontos, hogy langallok, és hogy úgy múlnak el a felhők és azok a kis csipkék is, amik vannak a világban. Ez is van a világban, pénz és én azt itten írom, és majd ezt olvassák, hogy én nem értem, hogy ez mi, hogy itten áll egy ember, embertárs, jaj, jaj, istenem, szegény, szegény, sz...ny, és folyton azt mondja, hogy de szerkesztő úr (mert én szerkesztő úr vagyok és nem is egy kisfiú), hát van szíve kétezret kérni egy ilyen szegény laptól, hát legyen tekintettel... tekintet... tekintet... kék, barna, vörös tekintet, nem tudom... pénz!!...

NEGYEDIK KETREC
Végtelen

ÍRTA: SZOMORY DEZSŐ

Ó, igen, m ind láttuk és tudtuk, öklendezőn és fenyegetve, izzó vérhas, vagy mit tudom, a szenvedély hősi fintorában, hogy végtelen és végtelen a szegény Kégl, öreg fajd! Csak ő remélte még elveszőn, isteni hápogásban, holmi zagyva vérfertőzés felé imbolyogva, micsoda szimat és minden! a nő felé, aki nagynénje volt. De már láttuk borzongani, néha, némely dunaparti utcákban, a sötét és monumentális nőt, elvesztve az égben, tömör nagynéni, iszonyú. És csak a végtelen ágaskodást hörpöltük, fecsengettük mohó nyállal, amint elúszott, hízott hattyú és egy kevéssé sántított is. És így lett Kégl, mit mondjak szent isten, végtelen Kégl, a nyomor vérző bűneivel, megittasulva, ritka korcs, a térben. S mintegy roskadóan, lebujok, korcsmák, piszok és pára, vagy mit tudom én.

ÖTÖDIK KETREC
Búcsú

ÍRTA: HERCZEG FERENC

A szobalány kétszer csengetett, aztán behozta tálcán az aranyszegélyes, finom kis névjegyet.

Az író volt az.

A nagy művésznő kis grimace-t vágott. De mire Pálfalvy belépett, már mosolygott az arca.

Pálvalvy elég kényelmetlenül érezte magát. Ismeretségük tizenöt évre tekinthet vissza — abban az időben Pálfalvy katonatiszt volt, s holmi gyerekes párbaj miatt ki kellett ugrani az ezredből. Magdát egy színházi főpróbán ismerte meg, néhányszor beszélgettek, s egyszerre úgy lett, maguk se tudták, nem lehettek el egymás nélkül.

Ennek már tizenöt éve volt. És most itt ültek, és egymásra néztek. Pálfalvy észrevette, hogy egy levél hull az ablakra. Ősz volt...

Felállt és kezet csókolt.

Lefelé menet találkozott a sárguló Ősszel...

HATODIK KETREC
Emlék

ÍRTA: LENGYEL MENYHÉRT

Akkoriban tíz és féléves lehettem, és Pákozdon laktunk ketten, egy idősebb bácsikámnál, aki még él ma is. Nekem mindenféle játékom volt, de csak addig játszottam velük, míg Lujza, az unokanővérem barátnője meg nem érkezett. Ekkor mindig csak Lujzával foglalkoztam, és a játékaimat egészen elhanyagoltam. Ezt Lujza észre is vette, de én folyton Lujzát néztem, és odaadtam neki egy falovat. Azóta eszembe jutott, hogy ez már akkor férfiérzés volt, és később rájöttem, hogy felnőtt korunkban is odaadunk mindent a nőknek, és miattuk elfelejtjük a foglalkozásunkat. Ez a legtitkosabb és legmélyebb értelme a dolognak. Csodálatos, mily dolgokra jön rá az ember, ha elgondolkozik az életen.

Figaró, 1918. 2.