X.
...a kisemberek védője, a korrupt közügyek ostorozója,
A MOZIZONGORISTA ÖT KORONÁJA
Saját, jól fölfogott, fényes tehetségű tudósítónktól

Az illetékes tényezők tudomására hozzuk az alábbiakat, elvár­va, hogy sürgősen intézkedjenek, ha jót akarnak, mert baj lesz.

Megjelent nálam Spacsek Vencel mozizongorista, 24 éves, volt műlakatos. Elmondja, hogy a legutolsó fizetéséből mun­kaadója, Berger Jaroszláv, öt koronát levont, anélkül, hogy erről előzőleg értesítette volna.

Miután bővebb felvilágosítást adni nem tudott, fölkeres­tük a mozgóképszínház tulajdonosát, Bergert, adjon fölvilá­gosítást ebben az ügyben.

A tulajdonos elmondja, hogy Spacsek Vencel tényleg ná­la volt alkalmazva és egészen 1915. szept. 21-ig rendesen vé­gezte a munkáját, ekkor azonban Galíciába vitték, ahonnan fél karral került vissza, és így — ezt állítja legalább Berger — nem tudott zongorázni. Ő méltányosságból azért nem csapta el, hanem névlegesen megtartotta állásában, de tekintve, hogy azóta semmi munkát nem végzett és nem végezhetett, elha­tározta, hogy ezentúl öt koronával kevesebbet fog fizetni ne­ki havonta.

Tüzetesebb vizsgálat után megállapítottam, hogy Spa-cseknek tényleg hiányzik az egyik karja.

Azonnal kocsiba ültünk, és fölkerestük Mráz tisztior­vost, aki éppen operált az egyik hadikórházban. Beizentem neki, hogy azonnal beszélni akarok vele. Miután azzal a ki­fogással, hogy ő el van foglalva, nem akart megjelenni: a köz­érdekre való tekintettel két rendőrrel föltörettem az ajtót, és követeltem, hogy adjon azonnal fölvilágosítást: lehet-e fél kar­ral zongorázni, vagy nem? Mert ha igen, a mozgóképszínház tulajdonosa megkárosította Spacsekemet.

A tisztiorvos azt állította, hogy fél karral nem lehet zon­gorázni. Az erre vonatkozó 79867/23. sz. okiratot, az újraoltá­si igazolványt és Spacseket mellékelve, irattáskámba tettem, és fölkerestem Spacsek jelenlegi közvetlen följebbvalóját, Rosz főorvost, a rokkantkórház parancsnokát, feleljen, hogyan tör­tént ez a dolog Spacsekkel. Mert ha fél karral nem lehet zon­gorázni, akkor az öt korona levonás nyilván annak lelkiis­meretét terheli, akinek szerepe volt abban, hogy Spacsek el­vesztette a fél karját.

Rosz főorvos nagyon gyanúsan ötölt-hatolt előttem, de mikor megértettem vele, hogy ilyen módon közérdekből kény­telen lennék őt és jelenlévő feleségét levetkőztetni és meg-motózni az öt korona irányában — mégis beismert annyit, hogy Spacsek karját Galíciában egy nagy vastárgynak, szaknyelven egy ún. srapnelnek erős hozzáütődése következtében vesz­tette el. Miután a szakszótárban megnéztem, hogy ilyen tár­gyak tényleg vannak, fölszólítottam a főorvost, mondja meg, kit terhel ezért az esetért a felelősség.

Fölháborodva értesültem róla, hogy Galíciában — állító­lag — egész csomó ember guggol egy hevenyészett árokban, és ilyen tárgyakat dobálnak a szemben lévőkre, akik szintén visszadobálnak, és ebből mindenféle rendellenesség szárma­zik. Többet nem tudott mondani a főorvos.

Azonnal vonatra ültem, és elindultam Galíciába, hogy felelősségre vonjam az illetékes tényezőket.

Lembergnél minden tiltakozásom dacára kiszállítottak a vonatból, azzal, hogy a hátralevő utat gyalog kell megten­nem. Megnéztem, nálam vannak-e az iratok, jó Spacsekomat megszorítottam, és megindultam a határ felé.

Csakhamar hangos durranásokat hallottam, és mivel sen­ki nem akart fölvilágosítást adni e hangok eredetéről, ma­gam mentem le a folyópartra, ahol leghangosabb volt a zaj.

Egy hosszú árokhoz érkeztem, ahol megállapítottam, hogy a levegőben tényleg nagy vasdarabok röpködnek minden rend és engedelem nélkül, és előfordul az is, hogy egyes emberek­nek a fejére esik ilyen. Megállapítottam, hogy a túlsó parton katonák állanak, és hogy oda is lőnek, ahol emberek vannak.

Jó Spacsekemet előrántottam és fölszólítottam, mutassa meg azt a helyet, ahol fent jelzett igaztalan baleset érte. Spa-csek térdre hullva könyörgött nekem, hogy hagyjam békén, hogy lemond az öt koronájáról, az egész fizetéséről, csak hadd mehessen már haza a feleségéhez. Ebbe az igazságtalan disznóságba azonban nem mentem bele, engem nem lehet megvesztegetni, az öt korona az jár neki, és meg kell tudni, ki a felelős. Kényszerítettem hát, hogy az árokban kísérjen végig. Hogy hamarabb ottlegyünk, ráültem a hátára, és meg­sarkantyúzva jó Spacsekemet, előrerohantam.

Ekkor legnagyobb meglepetésemre azt vettem észre, hogy az árokból kiugrálnak az emberek, szemből is jönnek, egymás­nak esnek, és tőrökkel, késekkel, szuronyokkal szurkálni kez­dik egymást, veszett gomolyagba kavarodva. Azonnal oda­nyargaltam, de erélyes kiáltásom mit sem használt. Körül­néztem, és ekkor kétséget kizárólag megállapítottam, hogy száz méter körletben egyetlenegy rendőr sem tartózkodott, akit figyelmessé lehetett volna tenni a dologra.

Azonnal megfogtam egy arra szaladó telegrafistát, és sürgönyt menesztettem Boda rendőrfőkapitányhoz: van-e tudo­mása arról, hogy itt Galíciában óriási késelés és verekedés folyik, jobbra, a negyedik földsánc 39. számú magaslata előtt anélkül, hogy eddig bármiféle rendőrségi intézkedés történt volna? Vajon mit szól ehhez a közbiztonság őre? Ezt az álla­potot nem vagyok hajlandó tovább tűrni.

Most már két napja vagyok itten, és még nem jött válasz. Helyzetem egyre kellemetlenebb, jó Spacsekomat kilőtték alólam, és nem vagyok hajlandó tovább várni. Ezennel fölszó­lítom a belügyminisztert, intézkedjék, hogy a rendőrség tu­domásul vegye közérdekű fölszólalásomat. A továbbiakról legközelebb beszámolok.