„SCIENCE OF LIFE"

A nagy trilógia második része —

H. G. Wells regényes élettana

Tíz évvel ezelőtt önálló kis könyvben jelentette be a világirodalomnak ma kétségkívül leglelkesebb humanistája, H. G. Wells, hogy olyasféle terven töri a fejét, ami a tizennyolcadik század francia enciklopédistáinak álmát valósítaná meg, még impozánsabb célkitűzéssel, mint aminők közt ez az álom megszületett. Abból az egészséges szemléletből indulva ki, hogy amit mi Biblia néven misztikus, vallásos műnek, kozmogóniának ismerünk és tisztelünk, alapjában véve nem volt más, mint a két-háromezer év előtti kultúremberiség világképének gyakorlati, sőt politikai vázlata és összefoglalása, olyanféle ötlete támadt, hogy ideje volna a mai emberiség ismereteiről, gyakorlati értelemben vett hitvallásáról és a világban való helyzetéről egy, a Bibliához hasonló, legnemesebb értelemben vett népszerű korrajzot szerkeszteni.

A tervet azóta módosította Wells, de nemcsak hogy el nem ejtette, sőt inkább meg is valósította közben.

A trilógiának, amelynek első része Outline of History címen milliós példányszámban terjedt el a világon, most fejezte be második részét: Huxley biológusnak, a nagy Huxley unokájának társaságában megírta az Élet Természetrajzát, hatalmas háromkötetes könyvet, amelynek ihletét nem kisebb elszánás ösztönözte, minthogy a Létező Világban megrajzolja az élet helyét a nap alatt.

Azt, amit ezzel a trilógiával H. G. Wells csinálni akar, nagyon nehéz tudományos műszóval meghatározni, nem mintha alatta, de inkább mivel felette áll annak, amit egzakt tudománynak nevez — az egzakt tudomány.

Magam a hármas műnek ezt az összefoglaló címet adnám: „A Valóság Regénye", vagy talán ezt: „A Létezés Csodája".

Mert regények ezek, méghozzá fantasztikus regények és nem véletlen, hogy éppen annak az embernek a lelkét és értelmét sajátították ki maguknak, hogy megszülethessenek, ki hírnevét nem létező, de lehetséges, lehetséges, de nem tapasztalt álmok és utópiák, képzelt világok teremtésével alapozta meg. Mint eszményképében, a Bibliában, ez a hármas mű is az Idő hármas tükrében világítja meg a nagy kaleidoszkóp cserepeit. A három részt így is lehetne nevezni, egyenként: „Ami volt", „Ami van" és „Ami lesz vagy lehet".

Az első — A világtörténelem körvonalai — előzményeiben, múltjával és származásával jellemzi a Valóság Regényének kizárólagos főhősét, az Embert, mintegy előkészítve az olvasót a regény derekára és hogy úgy mondjam, cselekményére — íme, lásd, ez meg ez történt, ezt meg ezt tette a Tragédiának ez a minden képzeletet felülmúló módon sokrétű és sokféle tulajdonságból összeforrt lelkű hőse, mielőtt a jelen függönye felgördült — ha ítéletet mondsz fölötte, azok után, amiket tapasztalni fogsz, gondolj az előzményekre!

S most lássuk őt magát — úgy, ahogy itt él, bennünk és közöttünk.

Kétségkívül: fantasztikus mű.

Fantasztikus valami a Valóság. Mihelyt közelről nézünk a szemébe s jelenségeinek összefüggését kutatva nem elégszünk meg gyenge érzékszerveink tanúságtételével: mihelyt segítségül hívjuk a Technika embernél tökéletesebb, szinte supermannek számító homunkulusát és daimonionját — a Mikroszkóp Démont és a kísérleti laboratóriumok ezer segédeszközét.

Világ nyílik meg előttünk, amiről sejtelmünk sem volt. S egyszeriben ráeszmélünk, miért nagyon természetes, miért igazolódik sejtelmünk, hogy — képzelet, a legvakmerőbb s elrugaszkodottabb is, messze mögötte marad annak, ami valójában van — egyszerűen azért, mert képzeletünk forrása eredetileg a valóság volt, de ezt a valóságot nagyon szűkösen és tökéletlenül csorgatta belénk érzékelésünk tökéletlen közvetítése: a kép rosszul volt megvilágítva s így a kép belső származéka, képzelet játéka, sokkal kisebb határok közt mozoghatott csak a variációk és kombinációk területén, mint a valóság.

A fotográfuslemezen sokkal több részlet van, mint ameny-nyit szemünk látott, amikor a felvételt elkészítettük.

Wells könyve nem rajza a valóságnak — rajznál tökéletesebb s hívebb híradás: fotográfia.

S ha ezt a híradást elolvassuk, megértjük, hogy a költőt és gondolkodót ezúttal jobban bűvölte meg a külső látomás megrázó tragédiája, mint a belső, ami költészetnek mondatik

Azonban látomáson és fotográfián túl s csakis az ember számára, valami dereng és ködlik a kép mögött: tanulság és megismerés, külön jelentés, ami csak annak adatik, aki egészben látja a dolgot.

Egy mondatban így lehetne összefoglalni: az élők harcban állanak a földön, pusztítják és gyilkolják, tehát félik egymást — a nagy sürgölődést, mozgást és tevékenységet, amit a naiv optimista ujjongó életörömnek hajlandó látni, a gondolkodó könnyen hasonlíthatja felzavart hangyaboly rémült táncához, aminek drótjait a halálfélelem rángatja: a gondolkodó számára tehát kérdés adódik a látvány megélése után. Mi a teendő?

Erre felel majd Wells harmadik könyve: ő etikának és filozófiának nevezi.

Elvont fogalmak ezek — de értelmüket éppen az hivatott megtalálni, aki a konkrétumok világán keresztül igyekszik feléjük, az anyagot óhajtván megismerni s megismertetni, előbb, mielőtt az anyagfölötti lelket megközelítené — s ezért a legspirituálisabb hitvallás hívője is hódolattal és tisztelettel kell, hogy meghajtsa zászlóját a nemes materializmus előtt, amelynek szemléletében ez a mű világra termett.

Pesti Napló, 1930. április 18. 6.