Mese egy eltévedt kis villamosról

Hogy honnan jönnek és hová sietnek
A sárga, fényes villamoskocsik?
Jaj, Pistike, de nagy sora van annak!
No várj, mesélek róla egy kicsit!
Hát tudod, túl az Óperenciákon,
A kacsalábon forgó hegy felett,
A hétmérföldes Váci úton is túl
Van az egyszeri Villamostelep.

Ott éldegélnek, ott alusznak éjjel,
Leheveredve a villamosok.
Lámpa-szemüket csendesen lehunyják
És összebújnak, mint a kis kosok.
Ott elmesélik csingilingi-nyelven,
Ki mennyi embert gázolt aznap el,
És összeadják, és akinek sok van,
Nagy csöngetéssel, zajjal ünneppel.

Ott nőnek fel a villamos-fiókák,
Zöldecske, kedves, villamos-csibék.
Véknyan csipogva csengetnek, nyüzsögnek,
Mint egy kis dakszli, olyan kicsikék.
A sínen járni még nem tudnak akkor,
Csak bukdácsolnak és futkosnak ott,
Vigyáz rájuk jó villamos mamájuk,
És szopnak édes villamos-áramot.

Ott járnak aztán villam-iskolába,
Csöpögtetnek fejükbe villam-észt,
Ott tanulják az embergázolástant,
Az elméleti s gyakorlati részt –
Hogyan kell lesni, hogy ne vegye észre
A gyaloglót, mikor a sínre lép –
Hogyan kell gyorsan ráugorni akkor,
Elkapni lábát, karját és fejét.

Jaj, Pistike, mit akarok mesélni!
Hallottak már ilyent az emberek?
Egy szép este a kis Tizenheteske,
Egy szöszke, pajkos villamosgyerek,
Mikor mamája, az öreg Kilences,
Kalauzt váltott éppen, úgy tudom:
Kibújt a vasrács egy kicsiny nyílásán
És lefutott a Hermina úton.

Világos volt még: fönt a zöld magasban,
Pirosló felhők szálltak lengeteg.
Tizenheteske bámult és szaladgált,
S ámulva, halkan, véknyan csengetett.
A körúton már ívlámpák ragyogtak,
Tülkölt az autó és nyüzsgött a nép –
Tizenheteske elkábult egészen,
És csilingelve csengetett: de szép!

Aztán sötét lett, s gyáván ténferegve
Tizenheteske a Ligetbe ért.
Most már hideg volt, és ő félni kezdett,
Nem tudta, merre menjen, és miért?
Szepegve mászkált, elfáradt, didergett,
Majd futni kezdett át utcán, mezőn,
Aztán megállt, és elcsüggedt egészen,
És sírdogálni kezdett elveszőn.

Hát, Pistike, szomorú mese ám ez,
Az ártatlan kis villamost, szegényt,
Éjféltájban, a Dohány utca sarkán,
Elütötte egy mázolólegény –
„Megtelt!” csak ennyit rikoltott ijedten,
És megtörtént, mit senki sem kívánt –
– Értesítették hozzátartozóit,
Szerető anyját és Hűvös Ivánt.

Borsszem Jankó 1915. augusztus 22.